Életmód

Sok a szabálytalan csónakos horgász a Balatonnál

Pixabay.com
Pixabay.com
Büntetés jár érte, és veszélyes is túl messzire kimerészkedni a tavon.

Az idei őszön a korábbi évekhez képest sokkal gyakrabban látni olyan csónakos horgászokat, akik a megengedettnél jóval nagyobb távolságba merészkednek ki a nyílt vízre, írja a balatonihal.hu.

A probléma nem kötődik egyes régiókhoz, a Balaton mindhárom medencéjében előfordulnak ilyen esetek. Ezek lehetnek kismértékű, egy-kétszáz méteres tévesztések, és ennél nagyobb távolsági hibák is. Az előbbi eset figyelmeztetést, míg az utóbbi eljárást von maga után.

A Hajózási Szabályzat leírja, hogy „csónak a parttól számított legfeljebb 1500 m széles vízterületen közlekedhet.” Amennyiben ezt a szabályt megszegi a hajóvezető (függetlenül attól, hogy horgászik-e, vagy hogy milyen típusú területi jegyet váltott), a vízirendészet munkatársai jogosultak eljárást kezdeményezni vele szemben, aminek következtében pénzbírságra számíthat.

A partközeli horgászjegy a Balatonon a parttól a víz felé 1500 méter távolságig partról vagy lajstromszámmal nem rendelkező vízi járműről jogosít horgászatra

– mondja ki a Balatoni Horgászrend 8. pontja. Tehát ha valaki partközeli jeggyel a parttól 1500 méternél távolabb tartózkodik halfogásra alkalmas állapotú eszközökkel, akkor a jogosulatlanul horgászik. Gyakorlatilag ez annyit tesz, mintha engedély nélkül horgászna, mivel olyan vízeterületen van, amelyre nem érvényes a területi jegye…

Ebben az esetben a horgász a feljelentés után eljárás következtében eltiltásra és pénzbírságra számíthat.

pixabay.com

A büntetéseken túl van az emberi élet fontosságát sem szabad figyelmen kívül hagyni. Sok veszély leselkedhet a túl messzire hajózó horgászra. A hirtelen érkező szélerősödés esetén biztonságosan kell tudni kiérkezni a kikötőhelyre, a parttól való távolsággal pedig rohamosan nő egy esetleges baleset kockázata…

A távolság felmérésére ma már remek telefonos applikációk léteznek, ha pedig valakinek mégsem áll rendelkezésére app, akkor a szemmértékre hagyatkozva érdemes inkább alábecsülni a távolságot.

Nem szabad kísérteni a sorsot, mert az őszi Balaton nem játék…

Kapcsolódó
Az elmúlt 4 évben megduplázódott a horgászok száma az országban
Ma már több mint 700 ezer ember rendelkezik horgászengedéllyel Magyarországon.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik