Életmód

Így nem romlik meg soha a kenyér

Unsplash
Unsplash
Kerüljük el az élelmiszerpazarlást!

Kenyérből mi magyarok általában sokat fogyasztunk, a reggelinek szinte elmaradhatatlan része, sok főételhez szokás enni és a hideg vacsorák összetevője is lehet. Gyakran nehéz megsaccolni a család kenyérfogyasztását, így néha kevés lesz belőle, néha pedig túl sok, ami miatt a maradék a szemétben végezheti.

Mit tegyünk a kenyér megromlása ellen?

Egyrészt tároljuk helyesen, másrészt pedig időben hasznosítsuk (újra)!

  • Vásároljunk inkább többször kevesebbet, így folyamatosan friss kenyerünk lehet.
  • Menütervezéssel felmérhetjük előre, hogy várhatóan mennyi pékárura – és egyéb alapanyagra – lesz szükségünk.
  • Ha kovászos kenyeret választunk, az tovább eláll, mint az élesztős. Előbbi 3 napig is friss marad, de pirítósként tovább is fogyasztható.
  • Kicsit szikkadtabb kenyérből tápláló reggeli lesz bundás kenyérként, kifliből pedig mákos guba.
  • Ha szárazzá vált, akkor felkockázva levesekbe kenyérkockaként, ledarálva zsemlemorzsaként hasznosítható.
  • Ha úgy látjuk, hogy egy-két napon belül nem fogy el a kenyér, akkor zacskóba téve fagyasszuk le. Ha felszeleteljük, akkor utána elegendő csak annyit kivenni, amennyit éppen el szeretnénk fogyasztani. Lepirítva újra meleg és ropogós lesz. Két-három hónapig tárolható lefagyasztva.
  • A kenyértartó doboz optimális a kenyér rövidtávú tárolásához, kiegyensúlyozza a páratartalmat, légmentes, de van benne némi levegőáramlás, ami miatt ropogós marad a héja. Ebbe papírzacskóban érdemes betenni a kenyeret.
  • A belül bélelt textil kenyereszsákkal elkerülhető a penész, de öt-hat nap alatt teljesen megkeményedik benne a kenyér. A bélelés nélküli pamut zsákban viszonylag hamar megkeményedik, megszárad a beletett pékáru.
  • A műanyag zacskóban puha marad, viszont a kérge is puha lesz. Pár nap múlva elkezd a kenyér penészedni benne.
Kapcsolódó
Évente 37 kilogramm kenyeret fogyasztunk
Az Észak-Alföldön ennél jóval többet, majdnem 53 kg-ot esznek meg.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik