Életmód

Elfogyhat a magyar krumpli februárra

MTI/BALOGH ZOLTÁN
MTI/BALOGH ZOLTÁN
Az importra sem biztos, hogy számíthatunk.

Évente átlagosan 26 kilogramm krumplit fogyaszt egy felnőtt magyar ember. A 144 ezer tonnás hazai termés még a közétkeztetések és az éttermek igényei nélkül is csupán a szükséglet kétharmadát fedezi.

Január után alig kapunk majd magyar krumplit a boltokban

– közölte Kulich Éva, az Országos Burgonya Szövetség sajtóreferense a 444-gyel. A hiány már augusztusban látszódott, többek között azért, mert kiemelten aszályos év volt az idei.

Az ország már évek óta nem önellátó a burgonya terén, ráadásul csökkent a termelők és a vetőterület száma is.

A termelők helyzetét pedig nehezíti a krumplira novemberben bevezetett árstop az energiaárak növekedése és a forint árfolyamának mélyrepülése mellett.

Az ársapka fenntartása azt eredményezheti, hogy az áruházláncoknak nem éri majd meg külföldi importot sem árulni.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik