Életmód

Órákat tölt naponta német óriás nyulaival a sárkeszi férfi

A sárkeszi Vass István több mint 20 éve foglalkozik német óriás nyulak tenyésztésével: hobbiból fogott neki a nevelésüknek, mára már azonban ez az élete, számolt be róla a feol.hu.

A különleges állatokhoz rendkívüli figyelem kell, hiszen minden apró részlet számít: a körmök, a szőr, a fogak, a méret és persze a fülek, melyeknek olyan egyenesen kell állniuk, mint a pálca. Ha a külső minden paraméternek megfelel, jön a viselkedés. Nyugodtnak és kezesnek kell lenniük az állatoknak.

Decemberben az országos versenyen István nyula fajtagyőztes lett. Még alig jegyezték fel az eredményt, már csörgött is a telefonja, záporoztak az érdeklődések a díjnyertes nyúlra, de nem eladó. Pedig egy-egy szép példány ára meghaladja az 50 ezer forintot. A díjnyertes nyulaké már 60 ezer forint felett áll meg. Akadt már 200 eurós ajánlat is, áll a cikkben.

István, ahogy mondja, a nyulak az elsők, majd csak utánuk jön ő. Reggel és este egy-egy óra telik azzal, hogy az állomány tagjai megkapják a finom falatokat. A menüben általában ugyanazok szerepelnek: árpa táppal vegyesen és lucernaszéna. Kapnak száraz kenyeret is, hogy ropogjon a foguk alatt, ezzel is koptatva azokat.

Tavasszal, amikor megérkeznek a kölykök, akkor van igazán pezsgés. Ilyenkor 60 apróságra is figyelni kell. Öt hetes korukban kapják az első oltásukat. Fontos számára, hogy megfelelően fejlődjenek, így István sosem ad el kis nyulat három hónapos korukig.

István már készül a januári megyei versenyre, amit Székesfehérváron rendeznek. Még nem tudja melyik neveltjével indul a versenyen, többen is esélyesek. A verseny mellett István feltett szándéka, minél nagyobb nyulakat tenyészteni, ezért is fordította a figyelmét a fekete példányok felé. A legnagyobb méreteket velük lehet elérni és nagyon kevesen tenyésztenek fekete német óriásokat.

Kapcsolódó
Parlagi sas támadt rá egy mezei nyúlra, elképesztő fordulatot hozott az összecsapás
Mezei nyúl és parlagi sas ritkán dokumentált összecsapását sikerült megörökíteni egy gabonatáblán még húsvét előtt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik