Életmód

Kutyája vezette a mentősöket a magatehetetlen gazdihoz

Ügyes voltál, Dorka!

A kutya az ember legjobb barátja, figyel ránk, hallgat ránk, ismeri a szokásainkat, a reakcióinkat, teljesen ránk van hangolódva. Egy okos kutya a gazda egyetlen mozdulatából tudja, mit is akar. Ha kell megvédi, és olykor meg is menti.

Szó szerint ez utóbbi történt a napokban Nagymaroson, ahol egy puli vezette magatehetetlen gazdájához a mentősöket.  Az esetről az Országos Mentőszolgálat számolt be közösségi oldalán.

Tegnap délután egy idős férfi kérte a mentők gyors segítségét, mert rosszul érezte magát. Zavartan, nehezen érthetően beszélt és csupán az utca nevét tudta megmondani a mentésirányítónak, majd a vonal hirtelen megszakadt. Hiába próbálták visszahívni a beteget, már nem vette fel a telefont. Szobi bajtársaink perceken belül a bejelentő utcájához érkeztek, a férfit azonban nem találták

– írják a Facebookon.

A kiérkező mentősök elé ekkor odaszaladt egy puli, és ugatásával jelezte, kövessék.

Egyszer csak egy hangosan csaholó pulikutya jelent meg a mentőautó előtt, aki néhány másodpercig ugatott, majd elindult az egyik ház felé. A kutya után indultak, miközben az többször is visszafordult és meggyőződött róla, hogy a mentők követik. A puli több száz méter múlva hirtelen megállt és nem engedte továbbhaladni a mentőautót. Az életmentők alig hittek a szemüknek, amikor az autóból kiszállva megpillantották a magatehetetlen férfit a ház kertjében fekve. Dorka kutyának hála bajtársaink azonnal megkezdhették az ellátását, majd stabil állapotban szállíthatták kórházba a beteget

– áll a közleményben.

Ügyes voltál Dorka!

Kapcsolódó
Igazi túlélő kutya: 22 nap után mentették ki a romok alól
Már régóta nem számítottak túlélőkre a földrengés után. Videóra vették a husky kiemelését.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik