Életmód

Közel jár a világ tetejéhez a magyar hegymászó

facebook/Suhajda Szilárd
facebook/Suhajda Szilárd
A tervek szerint május 24-én éri el a Föld legmagasabb pontját.

A Kyocera Everest Expedíció 2023 keretében március 23-án indult el Suhajda Szilárd, hogy palackos oxigén használata nélkül elérje bolygónk legmagasabb pontját, a 8848 méteres Mount Everest csúcsát. Magyar hegymászónak ez ilyen módon még nem sikerült.

A Facebookon közzétett bejegyzés szerint Szilárd május 20-án, szombaton este elindult a Mount Everest alaptáborából, hogy – a tervek szerint – május 24-én feljusson Földünk legmagasabb pontjára. Akkor a kettes táborban volt, 6400 méteren.

Most vagyok legközelebb az Everest csúcsához. Félek, ugyanakkor boldog izgatottsággal várom az indulásom: a „rajtvonal” – a 4-es tábor, ahonnan kezdetét veszi a konkrét csúcsmászás – még messze van! Addig bármi történhet, de nagyon bízok a jó szerencsében! Úgy érzem, a felkészülésemen és az expedíció eddigi heteibe fektetett munkán nem múlhat a siker! Szerencsés vagyok, hogy a családom és barátaim, támogató partnereim, sőt, egy egész ország mellettem áll! Úgy érzem, mindenkiért mászok most! Készen állok!

– írta indulása előtt.

Suhajda Szilárd hosszú távú projektje, a The Big Five-sorozatként ismert hegymászó feladat: elérni Földünk első öt legmagasabb hegycsúcsát, az eddigi stílust követve, „tisztán”, oxigénpalack és magashegyi teherhordók alkalmazása nélkül, környezettudatos sportolóként teljesítve a kihívást.

A legnehezebbnek tartott K2 és a Lhoce meghódítása már sikerült, reméljük a mostani  célkitűzést is teljesíti.

Kapcsolódó
Brit alpinista a Mount Everest új csúcstartó hegymászója
Nála többször csak nepáli serpák (hegyivezetők) mászták meg a világ legmagasabb hegycsúcsát.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik