Szemet gyönyörködtető műemlékekben bővelkedik Magyarország, köztük is előkelő helyet foglal el a Festetics-család Fejér vármegyei kastélya. Az arisztokrata família dégi otthonában tavasztől őszig nagy volt a nyüzsgés, a grófok és családtagjaik csupán a teleket töltötték a fővárosi palotákban. A Magyarország legnagyobb angolparkjával büszkélkedő kastély falai között a családtagok mellett évtizedeken át a hazai szabadkőművesek is otthonra találtak.
Fényűző rezidenciát építettek
A klasszicista stílusú kastélyt az a Pollack Mihály tervezte, aki számos hazai reprezentatív épület alkotója volt a reformkor idején. Így korántsem meglepő, hogy a monumentális Festetics-kastély közeli rokona a pesti Magyar Nemzeti Múzeumnak. Mindkét épület kialakítását – más klasszicista emlékekhez hasonlóan – az ókori görög templomépítészet formavilága ihlette.
Dégen a kastély szimmetrikus homlokzatának központi részét kecses oszlopokon nyugvó timpanon (háromszögletű orommező) díszíti. A pompás épületbe lépve a hófehér falak tovább emelik az ünnepélyességet már-már megelevenedik szemünk előtt a történelem.
A Festetics-család két ága az ország két, egymástól távolabb eső vidékén telepedett meg, Keszthelyen és Dégen. A Fejér vármegyében, a Mezőföld szélén építkező ág alapítója Festetics Lajos (1732-1797) királyi tanácsos volt, aki az 1700-as években egy barokk palotát emelt a birtokon. A tanácsnok fia, Festetics Antal (1764-1853) császári és királyi kamarás tovább folytatta a jövedelmező birtokkal bíró uradalom fejlesztését.
Festetics Antal lehetőségeit hűen tükrözi az a tény, hogy a 19. század elején Festetics Antalt az ország leggazdagabb köznemeseként tartották számon Magyarországon, így mint tehetős megrendelő szinte bármilyen elképzelését megvalósíthatta.
A háromszintes, U-alakú épületet Magyarország egyik legszebb angolparkja öleli körbe, szeszélyesen kanyargó vonalú csónakázótóval, szigetekkel, kőhidakkal és egy északi hangulatot idéző, különös Hollandi-házzal.
Összhangban a természettel
A dégi Festetics-birtokon a több mint 300 hektáros díszpark hazánk egyik első tájképi kertje lett. A tájképi kertekben a természetes táj és a kertművészet elemei találkoznak. Az ilyen kertek célja, hogy a természetes környezetet utánozzák, és harmonikus kapcsolatot teremtsenek a természeti elemek és az emberi tervezés között. Elnevezésük azt jelzi, hogy ezek a kertek gyakran különleges kilátást kínálnak – festőművészek ecsetjére kívánkoznak.
A tájképi kertek tervezésekor figyelembe veszik a környező táj jellegzetességeit, a domborzatot, a vízfolyásokat és a növényzetet. A meseszerű kertekben lankák és lejtők, tavak, patakok, és sokszínű növényvilág kapott helyett.
Gyógyító tehenek
A hangulatos angolpark 1891-ben egy különleges épülettel gazdagodott. A Hollandi-ház a korabeli díszparkok egyik speciális épület típusa volt, egy ilyen, vöröstéglás épületet emeltek a 2 kilométer hosszan kanyargó Szerpentin-tó szigetén. A németalföldi modorban megalkotott, kétszintes ház földszintjén egy tehénistálló kapott helyet.
Az emeleten egy szerényebb szalont alakítottak ki, és az alsó szinten – felettébb szokatlan módon – tehénistállót rendeztek be. A 19. század egyik leggyakoribb, pusztító betegsége Európában a tüdőbaj volt, a korabeli orvostudomány hosszú ideig képtelen volt kezelni a kórt, emberek százezrei veszítették életüket a halálos nyavalya következtében. Festetics Andor gróf felesége, Pejacsevich Lenke számára építtette a különleges hajlékot a szigeten.
A földszinti istálló szerepe egészen prózai volt, a tehenek és a grófnő azért kerültek közvetlen szomszédságba, mert akkoriban gyógyító erőt tulajdonítottak a teheneknek. Pontosabban nem is a kérődzőknek, hanem a tehenek vizeletéből a levegőbe illanó ammóniának. Úgy gondolták, ha a beteg belélegzi az ammóniával telített levegőt, akkor jó eséllyel kigyógyulhat a tüdőbajból.
Nem tudhatjuk, hogy az ammóniának és a frissen fejt tej rendszeres fogyasztásának köszönhető-e, de az asszony meggyógyult. Pejacsevich Lenke hosszú életet kapott a sorstól, nyolcvanöt éves korában hunyt el.
Titkos beavatások színhelye
Az impozáns kastély falai között számos arisztokrata vendég megfordult, színes társasági életnek adott otthont hosszú időn keresztül. Bár klasszicista stílusban épült, Pollack Mihály mégsem követte „száz százalékban” a jól bevált sémákat. A díszterem nem a központi részen kapott helyet, hanem az egyik oldalszárny végében, a kastély egyik félreeső részén. A rejtélyes helyiségnek már az alaprajza sem mindennapi, ovális kialakítása példa nélküli a korszak épületei között.
Az emelkedett hangulatot árasztó díszteremmel Pollack igazi mesterművet alkotott, a kétszintes, négy félköríves kupolával fedett helyiség ritka kincse a magyarországi építészetnek. Az impozáns terem falait számos helyen szabadkőműves jelképek díszítik, még tájolása is a titkos társaságok szokásaihoz köthető.
A szabadkőművesség titkos társasága évszázadok óta világszerte létezik, soraiba a társadalom több rétegéből érkeznek emberek. Alapvető elveik az egyetemesség, az egyenlőség, a testvériség és a szellemi fejlődés. A szabadkőművesek páholyokba tömörülnek, az új tagokat meghatározott beavatási szertartásokon keresztül fogadják be.
A misztikus ködbe burkolódzó mozgalom tagjainak tevékenységét régóta különleges szimbólumok, jelképek és rituálék kísérik. Festetics Antal a Nagyszívűséghez nevű pesti páholyhoz csatlakozott, a csoport 1793-ban beolvadt a Hét csillag páholyba, ahol a gróf titkári posztot vállalt.
A szabadkőművesség Magyarországon a 19. században és a 20. század elején virágzott, több tucat páholy működött az országban, a tagok többsége köztiszteletben álló személyiség – művész, tudós vagy politikus – volt. A magyar szabadkőművesek a testvériség, a szellemi fejlődés és az emberi értékek előmozdítását tűzték ki célul.
A gyönyörűen felújított dégi kastély 2022 őszén nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, korábban évtizedeken át pusztulásra ítéltetett az értékes épületegyüttes.
A kastélyban napjainkban a látogatók azt is megtapasztalhatják, milyen lehetett egykor a szabadkőműves beavatás rítusa, egy elsötétített helyiségben „kipróbálhatják” az aktust.
A cikkben szereplő fotókat Tóth A. Péter készítette.
