Hatalmas bulit csapott Veszprémben a CityRocks

Legközelebb július 29-én az erdélyi Szatmárnémetiben adnak koncertet.

Több százan zenéltek együtt június 18-án, vasárnap a veszprémi Gyárkertben. Közép-Európa legnagyobb létszámú zenekara, a CityRocks a Hangjáték – a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros zenei fejlesztési programja – meghívására érkezett Veszprémbe, és az óriászenekar hatalmas bulit csapott.

A CityRocks formációt egy zenészekből álló baráti társaság alapította 2017-ben Szegeden. A kezdeményezés célja az, hogy az élő zenét, azon belül is a rockzenét minél több emberhez juttassák el, valamint, hogy a profi és gyakorlott zenészek mellett olyan amatőröknek is koncertélményt tudjanak adni, akik eddig csak otthon magukban tudtak zenélni.

A rendhagyó közösségi élmény keretében a legkisebbektől a felnőttekig mindenki együtt zenél és énekel, alkalmanként akár több ezren is. A CityRocks koncertjein résztvevők között a gyerekek ugyanúgy megtalálhatók, mint az idősebb korosztály. Sem alsó, sem felső korhatár nincs, az eddigi koncerteken a legfiatalabb hangszeres résztvevő 8, a legidősebb pedig 74 éves volt.

A veszprémi koncert önfeledt hangulatáról képgalériánkat lapozgatva győződhet meg

MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás

A CityRocks bulijaira rendszeresen érkeznek zenészek a Kárpát-medence minden országából, ahogyan Lengyelországból, Ausztriából, Németországból, Nagy-Britanniából, Svédországból, Franciaországból és Olaszországból is.

A június 18-i eseményt a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatta. A CityRocks legközelebb július 29-én az erdélyi Szatmárnémetiben ad koncertet.

Kapcsolódó
500 fős magyar zenészcsapat az internet új sztárja
Ringasd el magad: ez a hangulat mindent visz.