Kovács Tibor kihalófélben lévő népi mesterségek tudója, gyékényt köt, csipkét varr, dikót fon. Ha kifogy az alapanyagokból, derékig érő gumicsizmába bújik, és belegázol a Tisza-tó gyékényes rengetegébe. Saját maga vágja és szárítja a gyékényt, melyből hasznos és szép tárgyakat készít. A gyékénykötés mellett többféle különleges kézműves tevékenységgel is foglalkozik, csipkéből, szalmából, lenből, kenderkócból és drótból alkot szebbnél szebb tárgyakat.
A sokoldalú kézműves egy Heves megyei kis faluban, Mezőtárkányban él, még az 1970-es évek elején ismerkedett meg a kézművességgel. A gyékénykötést Hánis János orosházi mestertől, a dikó készítését Feja József nádudvari mestertől tanulta.
Kihalófélben lévő mesterségek
A sás felhasználása a rendszerváltás után mindössze egyetlen falura korlátozódott az országban. Mesterei halála óta Kovács Tibor az utolsó gyékényes Magyarországon, aki napi szinten űzi a ritka mesterséget.
Én kezdtem el a székek, ágyak, dikók fonását. A kézművességet népszerűsítettem kiállításokon és vásárokban, itthon és külföldön. A vert csipkekészítést felvidéki szlovák asszonyoktól, a népi varrott csipke készítését Cs. Gergely Gizella, székelyudvarhelyi kézimunka tanártól tanultam
– sorolta Kovács Tibor a Sokszínű vidéknek.
Kovács úr tevékenysége szerteágazó, számos területen alkot. A kézműves sok-sok éven keresztül kutatta a halászhálókat, testközelből ismerkedett egy szintén kihalófélben lévő mesterség eszköze-ivel. A hálók több fajtáját is lekötötte az elmúlt öt évtized alatt.
A gyékény az ország számos részén, a tóparton megterem, nem számít ritkaságnak. Mivel a Tisza-tónál lakom, itt szedem. Kosarakat készítek belőle, a sásból pedig szék ülőkéket.
A kézműves által használt megnevezések mára jószerével eltűntek a köztudatból, pedig egy-két évszázaddal ezelőtt még szélesebb körben ismerték a gyékényből, sásból vagy szalmából fonott dikót, és a speciális rece csipkét. A drótos tótok országszerte házról házra jártak, és „foltozták” a repedt fazekakat.
Hímzett halászháló
Amikor Kovács úr évtizedekkel ezelőtt elkezdett a rece csipkével foglalkozni, az egyetlen volt az országban, aki értett ehhez. Halászhálókat hímzett egy különleges technikával. A halászháló kötés, vagy necc ugyanazt jelenti, apró négyzeteket kell kötni, kifeszíteni egy keretre, és meghímezni.
Meg kell feszíteni a hálót, tűbe fűzni a cérnát és behímezni. Bármilyen mintát bele tudok hímezni, csak egy vékony tűre és türelemre van szükség
– összegezte a kézműves.
Kendercérna és lencsipke
Kovács Tibor rece és varrott csipke mintagyűjteménye páratlan Magyarországon. Az hevesi mester volt az első, aki az országban rece csipkét tanított iskolai keretek között. A csipkekészítés során ő alkalmazta elsőként a természetes alapanyagokat (kender, len, gyapjú). A csipkekészítők körében ez megütközést váltott ki, de azóta már természetessé, elfogadottá vált a dolog.
Valamikor régen nem a boltban vásárolták meg a dolgokat az emberek, hanem mindent maguknak, otthon készítettek. Nálunk kendert, északon inkább lent termesztettek, ebből cérnát sodortak, majd megszőtték a ruhákat. hasonlóan készültek a csipkék is
– emlékezett a kézműves.
A második világháború után elterjedtek a nagyüzemek, a régiek tudása kikopott a köztudatból. Az emberek szinte teljesen elfelejtették, hiszen a boltban jobb minőségű pamut cérnát tudtak venni, így abból kezdtek dolgozni. Eltűnt a műhelyekből a régi alapanyag.
Én voltam az, aki elkezdett ismét próbálkozni a különböző anyagokkal, többek között a kenderrel és a lennel. Különös a kender, hiszen nem lehet olyan vékonyra megsodorni, mint a pamutcérnákat, ennek köszönhető, hogy „szöszös” lesz a felülete. Teljesen más jellegű – sokkal rusztikusabb – lesz a belőle varrott csipke.
Egy másfajta technikával is közelebbi ismeretségbe került a mezőtárkányi kézműves, a módszert akkoriban szinte senki sem alkalmazta az országban. Megpróbálta belekötni a hálóba a mintát, de korántsem volt egyszerű dolga, magától kellett rájönni a fortélyokra.
Nem akadt olyan, aki megmutassa. Akkor még internet sem létezett, sokat kellett könyvtárazni, megjártam a Széchenyi Könyvtárat a Néprajzi Múzeum könyvtárát, valamint megfordultam egyetemi könyvtárakban
Kovács Tibor varrott csipke mintagyűjteménye igazi kuriózum, s bár utalásokat talált a régi könyvekben, nem volt egyszerű a magángyűjtemény létrehozása.
Egy székelyudvarhelyi pedagógus az életét tette föl arra, hogy a székelyek által lakott területeken összegyűjtse a népi varrott csipkét, ami szintén kihalófélben volt. Cs. Gergely Gizellával sok időt töltöttek együtt, a hölgy tudásából született meg a páratlan mintagyűjtemény.
Gyékényfonó és drótos tót
A patinás tárgyak természetes alapanyagokból készültek, nem meglepő, hiszen ezeket tudták egyszerűen elérni a falun élők. Kovács Tibor dikó készítéséhez is kiválóan ért, az utolsó mester, aki értett ehhez, az Hajdúszoboszlón élt. A dikó egy olyan ágy, aminek van egy emelt fejrésze, így párna nélkül használható. A dikó alapja a fa (keret), erre fonják a mesterek a gyékényt, a sást, vagy ritkábban a szalmát.
Emellett a sokoldalú mesterember vesszőkosarat köt, valamint tárolóedényeket, méhkast, szakajtót és kenyértartót is készít.
A gyékénykosarak spirál technikával készülnek, azaz elkezdem középen, és egyre nagyobb és nagyobb lesz a tárgy ahogy felfelé haladok. Az egyik sor ráépül a másikra, körbe-körbe épül. Hosszú évtizedek óta kutatom, és készítem a rég elfeledett méhkasokat. Több különleges kasom a Méhészeti Múzeumban megtekinthető
– fejtegette a mester.
Kovács Tibor az évtizedek alatt sokat kísérletezett. Az egyik kiállításra néhány olyan dísztárgyat is késztett, amit elméletben nem lehet megcsinálni. Az általa bemutatott látványos térplasztikák kísérleti darabok, melyek a szakirodalom szerint ebben a formában nem elkészíthetők.
Az ügyes kezű mester kísérletező kedvében a csipkét dróttal kezdte kombinálni, de idegen volt számára az anyag, ezért 2010-ben Besztercebányán kitanulta a drótos mesterséget.
Besztercebányán többnyire fogasokat és tálcákat készítettünk. magát a mesterséget egy szlovák mestertől tanultam. A csipkéhez kadmiumos, nem rozsdásodó, vékonyabb drótot használok. A kültéri tárgyak rozsdásodó anyagból is lehetnek, de ha egy ékszert készítek, akkor rozsdamentes dróttal dolgozom.
Büszke az eredményekre
Kovács úr továbbadja az ősi tudást, előadásokat tart, számos helyen oktatta a mesterfogásokat. Volt olyan tanuló, aki Dél- Afrikából jött hazánkba, és akadt, aki Új- Zélandról érkezett, hogy meg-ismerje a magyar csipkekészítést.
A mester kutatómunkát végez, tanulmányozza a szlovák csipke készítését. Bejárta Szlovákia nagy részét, és baráti kapcsolatokat épített a szlovák csipkés asszonyokkal.
A Mesterségek Ünnepére én vittem először halászhálókat, halászháló készítési bemutatót is tartottam. Ez elindított egy folyamatot, és azóta már népi iparművész címet is lehet belőle szerezni.
Szakmai lapokban eddig szlovák, cseh, német, angol, francia, spanyol és kínai nyelven jelent meg Kovács Tibor munkásságáról szóló riport. Több rádiós és televíziós felvételt készítettek alkotásairól, ezekben, mint csipkekészítőt és gyékénykötőt mutatták be.
Számos európai országban volt csoportos és egyéni kiállítása, Szlovákiától Franciaországon keresztül Lengyelországig több alkalommal megtekinthették az érdeklődők unikális darabjait. Magyarországon is sokfelé láthatók érdekes tárgyai, többek között Szentendrén a skanzenben, a hortobágyi Pásztormúzeumban, valamint a hollókői vár falai között is őriznek alkotásokat a mesterembertől.
A cikk fotói Kovács Tibor Facebook oldaláról származnak.
