Jurtában élnek a nagypapa egykori káli birtokán

A Nomád Tanyán bármikor szeretettel várják a látogatókat, a hagyományok iránt érdeklődőket.

A Kál határában lévő Nomád Tanya jurtájának lakója egy házaspár, akik összhangban élnek az őket körülvevő természettel, az állatokkal, s szívesen fogadnak látogatókat, hogy bemutathassák nekik őseink életvitelét, írta a Heol.

Gonda Mária és Szalmás Sándor három éve él a káli birtokon, a férj néhai nagypapájának földjén, melyet bővítettek, így jelenleg 1,2 hektáron gazdálkodnak. Folyamatosan dolgoznak a tanyán, hogy bővítsék, szépítsék azt. A lakójurta az egyik büszkeségük.

facebook/szalmás sándor

Nyuszik, libák, csirkék, gyöngytyúkok, pulykák, juhok és bikaborjú jelenti az állatállományt, melynek ellátása nem kevés feladatot jelent.

Eleinte jóformán a szabad ég alatt aludtunk, elkezdtük megépíteni a jurtát, amibe ősszel tudtunk beköltözni, s ennek már három éve

– kezdték a történetüket.

A faluból 10-12 gyerek látogatja őket rendszeresen, akik örömmel etetik az állatokat, élvezve a tanyasi világ minden percét. A házaspár rendszeres szervez különböző programokat és nyílt napokat a birtokon.

facebook/szalmás sándor

Célunk a közösségépítés, illetve szeretnénk megismertetni a gyerekekkel a a vidéki élet hagyományait, mert úgy gondoljuk, ezek feledésbe merültek. Szeretnénk a hagyományos értékrendet megmutatni

– mondta a feleség.

Mindketten dolgoznak. Mária pályázatíró projektmenedzser, Sándor kőműves és burkoló, két jurtájukat és a kiszolgáló épületeket is ő építette.

Bár a természetben élnek, nem fordítottak hátat a civilizáció vívmányainak: van áram, fúrt kútból nyerik a vizet, és nem hiányzik a jurtából a klímaberendezés sem.

Kapcsolódó
A természettől vesz leckéket, és a semmi közepén boldogan él jurtájában a négygyermekes család
Istenmezeje határában élnek. Ahogy gyermekeik mondják: az Isten mezején.