Békességet talált a pusztában a kunsági csordás

Kunmadaras határában, a nagyerdő mögötti pusztán legeltet Kálmán András. Minden áldott nap hűséges társa, Bogár segít neki a tehenek őrzésében. A fiatal csordás négy éve foglalkozik állatokkal, korábban gulyás volt, jelenleg csordásként dolgozik, a nap legnagyobb részében a szabad ég alatt.

Van egy segédem, Bogár, ő egy sinka kutya, aki jól bírja a meleget és az egész napos futást. Mintegy 150 marhára vigyázok, nagy nehézsége nincs számomra ennek a fajta munkának, talán leginkább nyáron az egésznapos hőség, ami emberpróbáló, de ezt is meg lehet szokni

– mesélt munkájáról a fiatal csordás.

Tikkadt szöcskenyájak, csípős legyek, félig törött gémeskút és poros út. Nagyjából ezek körvonalazódnak az ember szeme előtt, amikor a természetben élő csordás életére gondol.

András reggel kihajtja a csordát a mezőre legelni, ekkor még kevésbé perzsel a nap. Délidőben a jószágok feljönnek inni a kúthoz, „felisznak”, delelnek. Ezekben az órákban egy hűvösebb árnyékos helyen 1-2 órát pihennek és emésztenek. A forróbb napokon gyakran előfordul, hogy naponta akár háromszor is feljönnek inni, azután ismét többször megpihennek. András alkonyatkor behajtja őket egy zárt helyre, és ez így megy hétről hétre, az év minden napján.

Az én dolgom egész nap figyelni rájuk, a vizet kell biztosítani a számukra és tartani a kijelölt határokat a legeltetés szempontjából.

Kondás, pásztor, juhász és csikós. Csordás és gulyás. Ma már kevésbé ismert mesterségek, de évszázadokon át megélhetést biztosítottak a vidéken élőknek. Napjainkban Magyarországon is jóval kevesebben művelik ezeket a munkákat, mint hajdanán.

Kálmán András csordás, a feladata a házi tartású szarvasmarhák őrzése. Kihajtja az állatokat a legelőre, és este visszamegy velük a tanyára. A gulyás a szürkemarhák őrzője. A hatalmas testű állatok ridegtartásban vannak kint a legelőn. A kora tavaszi kihajtás napjától (Szent György nap) egészen késő őszig a szabadban tartják őket. Szent Dömötör napján megtörténik a behajtás a legelőről. Erről a Sokszínű vidék is többször írt. A téli időszakot a szürkemarhák is a tanyában töltik, takarmányt kapnak, és megkezdődnek az ellések.

A Kunmadarason élő csordás a nyugalmat, a békés napokat szereti legjobban a munkájában. A nyári zivatarokat, erős viharokat leszámítva az élete jó része így sokkal nyugodtabb és csendesebb, mint egy nagyvárosban.

Bogár, a hűséges sinkám is élvezi a „vidéki életet”, amint egy pocsolyát lát, belefekszik és lehűti magát. Előfordulnak azért olykor nehéz helyzetek, a legemlékezetesebb az volt, amikor október közepén leesett húsz centi hó és kényszerből haza kellett hajtanom az állományt. Bő tíz kilométert tapostuk a vastag havat a vacogtató hidegben

– idézte fel a férfi.

Kálmán András szerint a pusztában csodás naplementék vannak, gyönyörködhet a vonuló több ezer daru szárnyalásában. És ez számára délutánról délutánra egy megismételhetetlen varázslat.

Itt meg lehet találni a nyugalmat és békét, én csak úgy hívom, hogy ez a “béke szigete”. Amellett, hogy a szabadságot érzem, megtermelhetem magamnak mindazt vegyszerek nélkül amire szükségem van.

A cikk fotóit Kálmán Andrástól kaptuk.

Kapcsolódó

Archaikus varázskincseket őrzött az utolsó palóc dudás

Pál István palóc dudásról tanítványa, Nagy Gábor néprajzkutató mesélt.