Fókuszban a helyi termék

Gazdálkodókat is megismerhetnek az érdeklődők a rendezvényeken.

A tavaszi négy után ősszel – október 3-17. között – újabb négy helyszínen szervez „Helyi termék” címmel rendezvénysorozatot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) az Agrárminisztérium, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Kislépték Egyesület közreműködésével.

A rendezvényeken elhangzó előadások a tavaly kiadott Helyi termék kézikönyv témáit járják körül, fejezeteinek témaköreire fókuszálva.

Szó lesz az élelmiszergazdaság sajátosságairól és fejlődési lehetőségeiről, a megreformált élelmiszerláncokról és élelmiszer-feldolgozásról, valamint olyan innovatív megoldási lehetőségekről, trendekről és eszközökről is, amelyek a helyi termék előállítókat segíthetik értékesítési lehetőségeik fejlesztésében vagy bővítésében, továbbá helyi jó gyakorlatokat és helyi termék előállítókat is megismerhetnek az érdeklődők a rendezvényeken

– olvasható a szervezők közleményében.

A rendezvénysorozat első őszi eseménye október 3-án, Pécsett lesz.

Ezt követően október 5-én Zalaegerszeg,  október 11-én Nyíregyháza, október 17-én Szolnok ad helyet a rendezvénynek.

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

További információ és regisztráció IDE KATTINTVA taláható.

Kapcsolódó
Helyi termékekből készül az ökomenza Szarvason
Példaértékű kezdeményezés.