Életmód

Rámozdul az öreg kontinens a madarakra

pixabay
pixabay
A hétvégén rendezik meg a 31. Európai Madármegfigyelő Napokat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 17 vármegyében és Budapesten 51 helyszínen várja az érdeklődőket.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így a hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény immáron két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora az MME.

Mint írták:

Az évenkénti összesített eredmények alapján tavaly 32 ország 753 helyszínén több mint 4,6 millió madarat figyelt meg a 19 148 résztvevő. Az EMN játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni, tavaly két kategóriában is első helyen végzett.

A közlemény szerint az összesített magyar eredmény gyarapításához nemcsak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait.

A résztvevők számára az a kérés, hogy jegyezzék fel a megfigyelés helyszínéül szolgáló települést és megyét, a résztvevők számát, a megfigyelt madarak összlétszámát, a három leggyakoribb madár nevét és példányszámát, esetleg a ritka vagy érdekes madarak felbukkanását. Ezeket az adatokat kell elküldeni a program honlapjáról letölthető, okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapon vasárnap 16 óráig.

A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat az MME munkatársai vasárnap összesítik, majd továbbítják a nemzetközi koordinációs központba. Az összesített eredményről várhatóan október 2-án ad hírt az egyesület.

A hétvégi eseményről az egyesület honlapján lehet tájékozódni, és itt érhető el az elektronikusan kitöltendő és beküldendő elektronikus jelentőlap is.

Kapcsolódó
Idén is megválasztják az év madárbarát településeit
Olyan önkormányzatok pályázhatnak, amelyek már tettek lépéseket annak érdekében, hogy az ember és a természet összhangja újból létrejöhessen.
Olvasói sztorik