Az egri illetőségű Békatutaj Szabadidősport Egyesület, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal 2019-ben megkötött együttműködés keretében idén is fákat ültetett – írták a nemzeti park oldalán.
Létrejött a negyedik erdőfolt is, melyet a Békatutaj utasai, túravezetői és önkéntesei ültettek, ezúttal a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzetben, a Szürke Szállás szomszédságában.
Az immár öt éve megkötött együttműködési megállapodás keretében 2023-ban új helyszínen, Tarnaszentmiklós határában, a nemzeti park újonnan kialakított, saját állattartó telepénél történt a faültetés.
A Szürke Szállás mellett 2023. november 25-én szervezett önkéntes akció kettős célt valósított meg, a klímavédelmi célok mellett, hangsúlyosan jelentkeznek a természetvédelmi szempontok is.
A Békatutaj Szabadidősport Egyesület az első magyarországi utazási iroda, ami utasai számára lehetőséget kínál, hogy az utazás során kibocsátott üvegházhatású gázokat facsemete ültetésével kompenzálják. A koncepció szerint az utazások által generált szén-dioxid kibocsátást az elültetett fák 20 év alatt megkötik, így egyes utazások karbonsemlegessé válnak.
Az egyesület bármely utasa dönthet úgy, hogy anyagilag támogatja a fásítási akciót, így nullázva le a saját utazásának klímaváltozásra gyakorolt hatását.