Hajdú Tamás rendszeresen segíti a madarakat, a kunsági állatvédőról már írt a Sokszínű vidék.
A Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület elnöke gyakran végez önkéntes akciókat, szívén viseli az állatok sorsát.
Hajdú Tamást még 2023 június 25.-én riasztották a Rákócziújfaluba, ahol a Zug utcában leszakadt egy gólyafészek. Két elpusztult fiókát talált, a harmadikat sikerült eljuttatnia a Hortobágyi Madárkórházba, neki eltörött a szárnya.
A fióka felépült, és útjára is engedték tavaly nyár végén. A Titász Zrt-nél már korábban is jeleztük a fészek állapotát. Időközben az oszlop cseréje is esedékessé vált, ezért húzódott az ügy. Ám lassan megérkeznek a gólyák, és nem akartam, hogy félig leszakadt fészekben próbálkozzanak, hiszen semmi esélyük nem lenne így a fiókát reptetni
– mesélte a madarász a Sokszínű vidéknek.
Miután Tamás hangot adott aggodalmának, a társaság egyik alvállalkozója elvállalta a fészek cseréjét. A természetvédő “ajándékba kapott” egy fészektartó szerkezetet. Hajdú Tamás már csak azért is örült ennek, mert egy ilyen szerkezet nem olcsó mulatság. Átvette a fészektartót, és mellé egy másikat is kapott a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársaitól.
Néhány nap alatt elkészítettem a fészekalapokat. Gyalogakác és fűz ágakból dolgoztam. Megpróbáltam egy kicsivel megnövelni a tálca átmérőjét, hogy biztonságosabb legyen az egész gólya család számára. Azt remélem, így már elkerülhető az áramütés, amely egyébként rögtön az első kirepülési próbálkozásnál bekövetkezhetne.
A pompás fészekalapokat a tervek szerint február 26-án tudják majd rögzíteni a magasban.