Életmód

Kritikussá vált a hódpatkány helyzet Mosonmagyaróváron

Getty Images
Getty Images

Szinte minden szempontból hátrányos a nutriák (más néven hódpatkányok) megtelepedése és elszaporodása Mosonmagyaróváron, a helyiek többsége mégis kedveli őket, írja a Telex.

A lap cikke szerint már 2021-ben jelezte a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, hogy a nutria, vagyis a hódpatkány egyre gyakrabban jelenik meg a Lajta vagy a Mosoni-Duna partján (és mostanra egyre nagyobb területeken az országban). Jelenléte nemkívánatos, táplálkozása közben a vízi növényzetet nagy területen pusztítja, ezzel hátrányosan befolyásolja őshonos növény- és állatfajaink életfeltételeit. Gazdasági szempontból sem kedvező, mivel előszeretettel dézsmálja meg a szántóföldi ültetvényeket, emellett az öntözőrendszerekben és gátakban is súlyos károkat képes okozni.

A helyzet mostanra kezd kritikussá válni Mosonmagyaróváron, még ha sokan örömet találnak is az etetésükben. A helyiek szerint már jönnek is az ember felé, két lábra állva kérnek enni.

A helyi közéleti lapnak, a Mosonvármegyének dr. Novák Péter állatorvos arra figyelmeztetett, hogy ezek az állatok többféle kórokozót is terjeszthetnek (veszettséget, vagy leptospirózist, ami gennyes vesegyulladást is okozhat), ám harapásuk lehet a legveszélyesebb, etetés közben akár véletlenül is okozhatnak súlyos sérüléseket az éles fogaikkal.

A legutóbbi helyi testületi ülésen Vida István (Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület) önkormányzati képviselő napirend előtt azt mondta: mostanra ott tartanak, hogy bemásznak a kertekbe a Lajta mentén. Úgy látja, ha baleset vagy járvány indulna el az állatsimogatásból (ami most rendszeres), az már a város felelőssége lenne.

Árvay István polgármester is elismerte, hogy valamit tenni kell, sőt nemcsak a nutria, hanem a hódok is gondot okoznak. Hozzátette, a Nébih kijelölhet országszerte olyan területeket, ahol elrendelik a rágcsáló gyérítését csapdázással.

Teljesen kiirtani nem lehet, nem is vadászható, biztosan nem fog eltűnni az életünkből: mindenesetre közösen megszólítjuk az illetékeseket, hogy ezt az eljárást kezdeményezzék. Etetni tilos, simogatni veszélyes

– szögezte le ő is.

A nutria vagy hódpatkány Dél-Amerikából származó, nagy testű rágcsáló faj, mára a világ számos pontján elterjedt, idegenhonos inváziós fajjá vált.

Kapcsolódó
Szelíd őzgidákat és szerelmes hódpatkányokat cserkel a vértesszőlősi pillanatvadász
Jakabházy Miklós a Tatai Fényes Tanösvény természetfotósa.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik