295 millió darab papírpoharat dobunk ki évente

Július a műanyagmentesség hónapja.

A Rakun Dobozközösség arra szólít fel mindenkit sajtóközleményében, hogy próbáljunk meg júliusban műanyagmentesen élni, írta a Greendex.

De vajon tudjuk-e, hogy az elviteles kávéspoharunkra is vonatkozik a felhívás? Az ugyanis – a megtévesztő neve ellenére – korántsem csak papírból készül.

A „papírpoharaknak” nevezett tárolóeszközök valójában egy műanyag vízzáró-réteggel vannak bevonva, emiatt ezek a poharak hazánkban a jelenlegi technológiákkal újrahasznosíthatatlanok

– részletezték.

Magyarországon mégis 295 millió darabot dobunk ki belőlük évente.

Az átázást megakadályozni hivatott műanyagréteg ráadásul veszélyes is, több, nemrég napvilágot látott tanulmány szerint sok esetben olyan PFAS-vegyületeket tartalmaz, amely az immunrendszer károsodásának és a rák kialakulásának kockázatát növeli. A forró folyadékkal való érintkezés során ezeket az anyagokat is elfogyasztjuk a napi koffeinadagunkkal együtt

– emelték ki.

Ha módunkban áll júliusban törekedjünk inkább arra, hogy a kávénkat helyben fogyasszuk el, hiszen a kávézás élményéhez mindig hozzátesz, hogy ilyenkor az ember egy kicsit megpihen, a gondolataiba mélyed vagy beszélget a barátaival.

Kapcsolódó
A komposztálás az újrahasznosítás legősibb formája
A komposztálható hulladék közel 30 százalékát teszi ki a megtermelt „szemetünknek”, így komoly lépést jelenthet az újrahasznosítása a hulladékcsökkentésben.