Az utazás az életük, és ami másnak a nyaralás, az számukra a hazalátogatás ideje nyaranta. Ilyenkor a családjaiknál vannak, barátokkal szerveznek programokat, országon belül járnak erre-arra.
Gyakran bajban vagyunk, ha megkérdezik, hol lakunk: nincs olyan válasz, amit csak úgy rá tudunk vágni. A “hazamegyek” mindig más helyet jelent, akár a családjainkhoz, nagyszüleinkhez, akár egy aktuális szállásra
– mondták el a fiatalok, akikkel mindennapjaikról beszélgettünk.
Közös bennetek a túrázás szeretete, honnan jött a természetjárásnak, a kalandozásnak és főként a vadkempingezésnek ez a fajta szenvedélye?
Róza: Ezt mindketten már gyerekkorunkból hoztuk magunkkal. Mire megismerkedtünk, már egyedül is túl voltunk egy csomó kalandon. Engem kiskoromtól vittek nomád táborba, járni is egy ilyen sátrazós táborban tanultam meg. Gimiben aztán barátokkal indultunk neki Magyarországon belül egy több napos túrának sátor nélkül, hálózsákkal és egy vízhatlan ponyvával, teljesen természetes volt, hogy lehet ilyet csinálni, és minden jó lesz. Egyedül is többször aludtam kint a természetben, sátorral vagy anélkül. Egy rövid ideig még a tanárképzésre is egy túrazsákkal jártam, amiben benne volt mindenem, és egy közeli réten aludtam egy szál hálózsákban. Nehéz volt a nyár után visszaszokni a négy fal közé.
Boti: Már a szüleim is egy evezésen ismerkedtek meg egymással a Loire folyón. Én már pár hónaposan a kis piros Volkswagen buszunkban utaztam át Európát kalandor módjára, és a szüleim minden nap vittek magukkal túrázni, kenuzni a Dunán, Tiszán. Mindig vadkempingeztünk, vagy akár a kenu alatt aludtunk. A legendák szerint kenuban tanultam meg járni. Így ahogy felnőttem, nekem is nagyon fontos lett a természet, és új helyek felfedezése, kalandozás. Iskola helyett is, amikor csak lehetett, a Duna-parton függőágyaztam és élveztem a nyugodt természetet, egyedül is mindig szerettem kint aludni. Ahogy megtehettem, az első utam egy hónapra az Azori-szigetekre vezetett, ahol életemben először egy hónapot csak sátraztam és kirándultam.
Nézze meg galériánkban az izgalmas képeket a fiatalok utazásairól:
Meséljetek a kezdetekről. Hogyan indult ez az életforma, mi volt az első kisebb vagy nagyobb túrátok? Mióta túráztok?
Boti: Amikor megismertem Rózát, aki azóta már a feleségem, az első randin elhívtam kenuzni, tábortüzezni és vadkempingezni. Majd egyik éjszaka, amikor ő éppen egy kis dunai szigeten táborozott, átúsztam a vaddisznók és hódok között, csak hogy egy csókot válthassunk. Visszafelé aztán órákon keresztül keresgéltem a ruháimat a vaksötétben… Az első közös kalandjaink a Dunánál kezdődtek, majd jött a Föld bolygó felfedezése kettesben.
Róza: Pár ilyen vadkempingezős kenuzás után aztán Boti megkérdezte, hogy vett két repjegyet valahova, pár nap múlva indulnánk, megyek-e vele. Én pedig két hónapos ismeretség után, vakon bízva benne, igent mondtam. Csak annyit tudtam, hogy meleg ruhát nem kell pakolni.
Merre kalandoztatok eddig?
Boti: Jó sok helyre eljutottunk a 4 év alatt, amióta megismertük egymást. Nekünk soha nem volt fontos, hogy mit eszünk, hol alszunk, csak az, hogy felfedezzük a világot és egymással lehessünk, így hát a szél arra sodort minket, amerre a legolcsóbb volt a repülőjegy, aztán ott kitaláltuk, milyen barlangban, sziklaszirten vagy tengerparton alszunk. Egy kritériumunk volt: ne legyen hideg. Egy helyen minimum 2-3 hónapot töltünk, mert így lehet takarékosan utazni.
Felfedeztük Portugáliát, a Kanári-szigeteket, La Gomerán hónapokat sátraztunk, és barlangban is aludtunk. Három hónapig vadkempingeztünk Kolumbiában mindenféle helyeken, és 2 hetet madárlesen aludtunk, majd 3-4 hónapot Ecuadorban, a Csendes-óceán partján és az Amazonas vidékén. Pár hónapot aludtunk kint, szabad ég alatt sátor nélkül 5 különböző görög szigeten, aztán még bejártuk Délkelet-Ázsiát is, többek között Sri Lankát, ahol elvesztettem a kártyámat, így végül havi 50 ezer forintból éltünk 3 hónapig mindennel együtt. Bejártuk még a Fülöp-szigetek pár szigetét, és kicsit Thaiföldet is. Biztosan kihagytam még egy csomó helyet, mint például Madeira, ahol egy csőben aludtunk.
Volt több emlékezetes kalandotok, ezeket egy weboldalon közzé is teszitek, részletes túraleírással, tanácsokkal, nagyon informatív és képgazdag formában. Úgy érzem, hogy ez egyfajta küldetés is nektek, másoknak is segíteni, tanácsokkal támogatni a kezdő és a haladó túrázókat.
Boti: Igen, ez tényleg egyfajta küldetés. Én mindig szerettem erre a fajta utazásra, kalandra biztatni az embereket, mert szerintem ez egy nagyon jó önismereti út is egyben, és személyes véleményem szerint így lehet igazán megismerni egy helyet. Nagyon sokan írnak nekünk ezzel kapcsolatban, és mindig igyekszünk segíteni azoknak, akik most vágnának bele. Életre szóló élmény egy-egy ilyen kaland.
Róza: Többen kérdezték, hogy miért nem írok naplót az utakról, akár offline, akár online formában, főleg magamnak, de akár blogként is. Az igazság az, hogy már az első dél-amerikai kalandunkon elkezdtem írni, mivel a mobilom elromlott, laptopom pedig nem volt, egy füzetbe. Ez benne volt a táskámban, amit elloptak. Később újra megpróbáltam felidézni az eseményeket, leírtam valamennyit, majd ezt is ellopták. Na, ezzel már eléggé elveszett a lendület, és ha beszéltünk is arról, hogy kéne blogot írni, nem tudtam, honnan kezdjem. Most úgy sikerült ezen túllendülnöm, hogy elengedtem a tökéletesség igényét. Nem baj, ha nem tetszik mindenkinek, és nem arra koncentrálok, mennyi mindent nem írtunk le, hanem inkább tényleg naplószerűen az aktuális kalandokról számolok be. Boti viszi inkább az informatív vonalat, és ír szösszeneteket a régebbi kalandjainkról.
Azért kiemelnétek pár emlékezetes kalandot, tudom, hogy nagyon sok van, láttam a beszámolókat, de pár izgalmas élményt megosztanátok velünk itt is?
Boti: Kezdjük a Kanári-szigeteken, azon belül is La Gomera szigetén. Ez egy pici sziget, egy pár faluval, és nekünk már az első kalandkor a szívünkhöz nőtt. Vittünk egy sátrat, egy gázfőzőt és 250 eurót ételre másfél hónapra. Találtunk magunknak egy szakadék alatt egy saját helyet parttal, amit hihetetlen nehéz volt megközelíteni, és mivel a város 8 km-re volt, 3 naponta fejenként 20 liter vizet hozni igazán emberpróbáló élmény volt. Egyébként minden pillanatát élveztük, itt ismertük meg egymást igazán, ez volt a hatodik randink. Nagyrészt vajas kenyeret ettünk és egy 1 eurós, hatalmas csokis kekszet, plusz tésztát főztünk tengervíz és édesvíz kombinációjával.
Az egyik kedvenc történetünk még az, amikor szilveszterkor megkérdeztem Rózát, hogy lenne-e kedve velem 3 nap múlva a világ másik felére utazni, és ő igent mondott. Nagyon boldog voltam, bevallom, ekkor még én sem tudtam, hogy Bali vagy Kolumbia lesz belőle… Kolumbia lett. Amikor megérkeztünk, pár motoros csak védelmi pénz fejében engedett át egy területre, így pénz nélkül maradtunk, és a kolumbiai partok mellett fekvő Rosario-szigetekre tudtunk átkeveredni egy kis banánszállító csónakon. Kiderült, hogy a szigeten nincs ATM, így lebartereztük, hogy utalással 20 ezer forintnak megfelelő összeget kapjunk egy helyi boltostól, és 2 hétig abból éltünk, úgy, hogy a víz 2 ezer forint volt, tehát azt nem ihattunk. Csak kóla volt olcsón. Itt egy madárlesen aludtunk 2 hétig, és a homoki bolhákkal nagyon meggyűlt a bajunk.
A Karib-tenger szépsége lenyűgöző volt, és a mai napig emlegetjük annak az öreg kolumbiai kalandornak a kedvességét, aki nekünk adta a sátrát, amivel beutazta Dél-Amerikát. Azzal a sátorral vadkempingeztünk több hónapig Kolumbiában és Ecuadorban. Capurgana mellett, a dzsungelben, a Darien-gap közelében többször hittek minket haiti menekültnek.
Ecuadorban a csendes-óceáni parton vadkempingeztünk egy hónapot a 45 fokban, és ott is teszteltük a testünk határait. A másik sztori, amit sokszor emlegetünk amikor Amazóniában sátraztunk egy kis egyrétegű sátorral, és egy éjszaka alatt elkezdték elhordani a sátrunkat a levélvágó hangyák. Közben hallgattuk a tarantula lépkedését a sátrunk falán… Betértünk egy kis törzs boltjába, ahol az egész kínálat nem állt sokkal többől, mint egy halkonzerv és egy olaj, mi pedig banánt kértünk. A boltos hívott mindenkit, hogy nézzenek meg engem a hatalmas szőke hajammal. A banánt elfelejtették, majd amikor újra kértük, olyan nagyot néztek, mint olyan emberekre, akiknek nincs saját banánjuk, ami arrafelé hallatlan, szinte hihetetlen.
Róza: Az egyik kedvenc európai kalandunk a görög szigetek bejárása volt, rengeteg kinti alvással (Korfu, Kréta, Skopelos, Skiathos, Kefalonia). Skiathoson hihetetlen sok volt a szúnyog, nekünk pedig nem volt sátrunk, így hát egy kínai üzletben vettünk egy hatalmas függönyt 5 euróért (olcsóbb, mint a szúnyogriasztó), felakasztottuk egy fára, és alatta aludtunk. Szúnyogok ellen majdnem jó volt.
Boti: Sri Lankán valamelyik nap úgy döntöttünk, mi lenne, ha minden nélkül kint aludnánk az Ella Rock hegy tetején. Sri Lankáról azt kell tudni, hogy mindenhol rengeteg a pók, pióca, varánusz, majom és még ezernyi izgalmas állat, ami szeret az ember közelében lenni. Ahogy eljött az éjszaka, a dzsungel feléledt, mindenfelől hangokat hallottunk, és azt kezdtük érezni, hogy itt bizony mi vagyunk a préda. Ez azért erősen elgondolkodtatott minket, és talán kételyt is ébresztett bennünk. Jött egy erős eső is, és az idő 15 fok alá hűlt a hegyen. Eközben olvasgattuk, hogy milyen nagytestű ragadozók is élnek itt… Mondanom sem kell, alternatív megoldáson kezdtük törni a fejünket. Találtunk egy kis faházikót, aminek a sufnija nyitva volt, és behúzódtunk éjszakára, de valahogy így is életünk egyik legálmatlanabb kalandja lett ez.
A túráitok egyik lényege az úgynevezett low budget vonal, ami a takarékos, emberléptékű, olcsó és környezetbarát utazást jelent, ennek fontos része a vadkempingezés. Mit tanácsoltok, hogyan vágjon bele valaki az ilyen fajta túrázásba és mire figyeljen?
Boti: Igen, őszinték leszünk, ha nem low budget módon utaznánk, akkor nem is kezdtünk volna el utazni. Mi mindig nagyon szerettünk volna világot látni, és ez volt a módja, hogy megtehessük. Semmiért nem adnánk ezeket a kalandokat. Van pár nagyon parktikus tanácsunk:
- Soha ne a főszezonokban menjen, aki jó áron szeretne távoli helyekre elutazni, még a Fülöp-szigetekre is el lehet jutni 70 ezerért, ha jókor megy az ember (Mi ennyiért jutottunk ki).
- Akárhol is járjon az ember, mindenhol meg lehet találni azokat az étkező helyeket, ahol akár napi 1-5 dollárból lehet enni. Például a Galapagos szigeteken, ami híresen drága hely, mi ott ettünk, ahol a helyiek, együtt ültünk le velük egy nagy asztalhoz, és igy 3 dollárért tudtunk enni egy hatalmas napi menüt.
- Am a biztonságot illeti, a legfontosabb tippünk vadkempingezéshez az, hogy soha ne olyan helyen verjétek le a sátrat, ahol szem előtt vagytok, ez sok mindentől megóvja az embert.
- Mint környezetbarát utazás, mi azt ajánljuk, hogy ha tehetitek, vásároljatok a helyi piacon, mert ezzel óvjátok a környezetet és támogatjátok a helyi termelőket, árusokat is.
- Ne féljetek az ismeretlentől, a világon a legtöbb ember kedves, ellentétben azzal, amit a hírekben hallani nap mint nap.
Felmerülhet a kérdés, hogyan lehet ilyen szabadon élni, és ilyen sok időre túrázni menni. Mivel foglalkoztok, esetleg viszitek magatokkal a munkát vagy rugalmasan beosztjátok az évet?
Boti: Én programozóként dolgozom, és mindig pont annyi munkát vállalok, amennyi mellett tudunk kalandozni és élvezni az életet. Az elmúlt négy évben nagyjából havi 200 ezer forintból jártuk be a világot, tehát valamivel olcsóbban, mintha Budapesten éltünk volna. Hozzá kell tenni, hogy Európán kívül szinte mindenhol hihetetlenül olcsó a gyümölcs, zöldség, és alapvetően az ételek. Sri Lankán például 300 forintért jól laktunk a helyi melós kajáldákban.
Az utazás közbeni munkavégzés miatt nem szükséges sokat keresnem, mert nem jövünk haza a kalandok között, így például Délkelet-Ázsiát bejárni nem drága. Manila–Bangkok repülőjegy mindössze 10 ezer forint volt. Néha persze nehéz dolgozni; többször kiraboltak minket, és a munkaeszközeink is gyakran tönkrementek az eső, a por és a természeti elemek miatt. Emellett sok helyen, ahol vadkempingeztünk, nem volt semmilyen térerő, nemhogy internet.
Dolgoztam már barlangból, esőerdőből, ázsiai vonatok ajtaján kilógva. Napelemmel pedig kiválóan lehet elektromossághoz jutni út közben.
Hogyan készültök fel egy túrára? Részletes programmal, napi tervvel vagy azért van benne sok improvizáció?
Róza: Az egész improvizáció. Ott alkalmazkodunk a helyi viszonyokhoz útközben. Ez persze kihívás, és ez néha olyan szituációkhoz vezet, mint például egyrétegű sátorral nekivágni Amazóniának…
És mik a tervetek a közel és a távolabbi jövővel kapcsolatban?
Boti: A közeli tervünk Ecuador, különösen az Andok túrázós, vadkempinges felfedezése. Hosszú távon az álmunk egy földecske Amazóniában, ahol csak hagynánk, hogy nőjön a kakaó és a banán, és ahová a kalandjaink között hazatérhetnénk.
