Október 19-én egy különleges túra véget ért. Egy szekszárdi lokálpatrióta, Borsi Zsolt vezetésével emlékeztek Rockenbauer Pál életművére. A szekszárdi Prajda-tanya udvarán, a Rockenbauer Emlékháznál egy baráti társaság paprikás krumplival, jóféle borokkal és kellemes beszélgetéssel ünnepelt.
Borsi Zsolt néhány hét alatt igyekezett minél több olyan helyet felkeresni, melyet a filmesek az „És még egymillió lépés…” című természetfilmben a nyolcvanas években megörökítettek. Útja során találkozott a filmben szereplő emberekkel is, a beszélgetések mély nyomokat hagytak a szekszárdi gazdálkodóban.
És még egymillió lépés…
Rockenbauer Pál nevét a rendszerváltozás előtti években szinte az egész ország ismerte. Az egyik legnépszerűbb magyar természetfilm-sorozattal, az „És még egymillió lépés…” című alkotással örökre beírta nevét a magyar filmtörténetbe. Az 1980-as években forgatott filmben a Rockenbauer által vezetett stáb a Dél-dunántúli Kéktúra útvonalát járta végig. A sorozat a nagy sikerű „Másfélmillió lépés Magyarországon” című alkotás folytatása volt, amely az országos Kéktúra útvonalát követte, bemutatva az ország gyönyörű tájait és az emberek mindennapjait.
Az „És még egymillió lépés…” stábjának tagjai gyönyörű vidékeken túráztak, a film lenyűgöző tájképekkel, természeti jelenségekkel és helyi történetekkel tette közkinccsé a páratlan élményt. Rockenbauer Pál vezetésével 1986. augusztus 31-én útnak indultak fölfedezni a Nyugat- és Dél-Dunántúl természeti és kulturális értékeit. A Kőszegi-hegységben magasodó Szent Vid-hegytől közel 700 kilométert gyalogolva, október 11-én érkeztek meg Szekszárdra.
A sorozat nemcsak a természet szépségeit mutatta be, hanem betekintést engedett a helyi lakosok életébe, népszokásokba és hagyományokba. A lebilincselő sorozat hatására ezrek fedezték fel a gyalogtúrák szépségét.
Megmentette az enyészettől
A mára már legendává vált És még egymillió lépés… című ismeretterjesztő filmsorozat nyomvonalán indult el 2024. szeptember 9-én Borsi Zsolt, aki a film készítőhez hasonlóan a Kőszegi-hegységből Szekszárd felé vette az irányt. A gyalogtúra végső szakaszán a filmsorozat alkotói közül többen is csatlakoztak hozzá.
Vettem egy házat egy asztalért – ez teljesen igaz az én esetemben. Egy nagyon jó tanya szomszédom másfél évig „csepegtette” nekem, hogy egy közeli helyen jártak valakik…Próbáltam megfejteni, kik vagy mik jártak itt. Végül kibökte, hogy Rockenbauer Pál és barátai jártak lenn valamelyik házban
– mesélte Borsi Zsolt a Sokszínű vidéknek.
Az őstermelőként dolgozó férfi ekkor gondolt egyet és rákeresett az interneten a filmre, melynek az utolsó részében egy tanya udvarán, kerti asztalnál ültek és beszélgettek a filmesek.
A lokálpatrióta hamarosan a helyszínen beazonosította az ingatlant, ami szerencséjére eladó is volt, sőt, a tanyájához közel helyezkedett el. Az utolsó tolnai hajóács fiának romos állapotban lévő portáját magas árért sikerült végül megvásárolni. Szerencsére a viharvert asztal is megvolt, amit a filmben körül ültek a stáb tagjai.
Féltem, hogy a házat más veszi meg és lebontja, hogy inkább újat építsen helyette. Féltem attól is, hogy nem marad fenn semmi nyom ezekből a csodálatos emberekből. Így megvásároltam a házat, és szép sorjában igyekszem mindent helyreállítani. Hiszek a sorsban, hogy ez nem véletlen történt velem
– magyarázta az értékmentő.
Nem halványultak el az emlékek
Zsolt a stáb több tagját is felkutatta. Elsőként Szabados Tamást, aki nagy örömmel fogadta a megkeresést. A napokban elhunyt filmes emlékezett a Prajda-tanyánál leforgatott jelenetre, és készségesen segített Borsi Zsoltnak a többiek felkutatásában.
Nehezen hívtam fel bárkit is, nem igazán tudtam, mit mondjak. Emlékszem, Sáfrány József rendező asszisztenst hívtam, aki így bíztatott: „ Ide figyelj Zsolti, mindannyian a Pali „oldalából nőttünk ki”, kutyakötelességünk melléd állni.” Kirázott a hideg. Mellém álltak a többiek is, rendszeresen járnak hozzám. Arra bíztatnak, hogy szervezzek újabb programokat, emlékház megnyitót és túrákat
– hangsúlyozta a természetjáró.
Október közepén Gyenes Károly rendező is felhívta Zsoltot, ő is támogatásáról biztosította. Zákány községben a túrázónak a polgármester segítségével sikerült megtalálni egy idős hölgyet, aki hajdan szerepelt a filmben. A férfi számára az, hogy beszélgethetett vele, kisebb fajta csoda volt.
Saját zsebből finanszírozta
Borsi Zsolt szeptember 9-én, az Írott-kőről indult, és a Kőszegi-hegységtől a szekszárdi tanyáig gyalogolt. Időről időre többen is csatlakoztak hozzá egy-egy szakasz erejéig. Nagykanizsa, Surd, Zákány és Csurgó után lement a horvát határ közvetlen közelébe, majd Barcstól tovább követte a filmesek útját. Többször is tanácsot kért a stáb tagjaitól, hogy mit érdemes felkeresni a túrázás során.
Naponta eltérő hosszúságú távokat teljesített. Volt, amikor mindössze 5 kilométert, de előfordult, hogy 15-20 kilométert is megtett. Minden nap úgy kezdődött, hogy elautózott az aznap tervezett célhoz, majd letette a kocsit, busszal visszament, és lejárta a távot. A telefont és a laptopot aggregátorról töltötte. Jó néhány üveg szekszárdi bor is lapult a csomagtartóban. A bort azoknak adta, akik az út során bármilyen módon segítették.
Hatalmas sátrat vittem, nem szeretem a szűk helyeket. Egy hetvenes évekbeli csővázas hátizsákba pakoltam, ez körülbelül 13-14 kilót nyom. Kényelmes, de nem igazán praktikus darab, sajnos nem sok zsebe van. Mindent saját zsebből finanszíroztam, de azért megpróbáltam gyűjteni is, kevés sikerrel. Kitaláltam a „lépésadományt”, ez 10 lépésenként 100 forint lett volna, de két barátomon kívül sajnos senki sem segített.
Borsi Zsolt szerint talán másként alakulna a Rockenbauer Emlékház sorsa is, ha sikerülne egy-két céget, vagy önkormányzatot bevonni az akciókba.
Megérinteni a fiatalokat
A hosszú út során Borsi legizgalmasabb élményét Szombathely mellett, az erdőben élte át.
Mindig izgalmas az erdőben, sátorban aludni szarvasbőgés idején. Aznap éjjel hallottam a szarvas patáját, az állat közvetlenül a sátor mellett lépdelt, majd egyszer csak megszólalt azon az iszonyatos hangon. 194 centi magas vagyok és 136 kiló, de a szememet nem mertem megmozdítani azokban a pillanatokban. Az állat legalább 2-3 percig folyamatosan bőgött, nagyon mély hangon. Ez tényleg kemény volt
– idézte fel a lokálpatrióta.
Az izgalmas kalandok mellett érzelmes pillanatok is akadtak az elmúlt hetekben. Borsi Zsolt számára megható pillanat volt, amikor a zákányi idős hölgy könnyes szemmel mesélt neki elhunyt édesanyjáról.
Nem igazán tudom, hogyan lehetne megérinteni az embereket. Fontos lenne a filmeket megismertetni a fiatalokkal. Sok fiatal jelentkezik, hogy látta a filmeket, ez nagy öröm számomra, de úgy látom, ez mégsem érdekli a fiatalok többségét. Én sem vagyok természetjáró. Aki tanyán él, az nem lesz nagy természetjáró, hiszen elég, ha kint van a szabadban. Úgy gondolom, azokból lesznek a természetjárók, akik városban laknak.
Zsolt azt tervezi, hogy minden évben szervez egy túrát, mellyel a résztvevők a híres természetfilmes emlékének adózhatnak. Mivel a filmesek 1986-ban október 12-én érkeztek meg a Prajda-tanyára, ugyanerre a napra időzítik majd a jövőbeni túrák érkezését is a szekszárdi lokálpatrióták.
Aki szeretné támogatni Borsi Zsolt értékmentő tevékenységét és a Rockenbauer Emlékházat, az ITT MEGTEHETI.
