A Sütni jó Alapítvány elnőkeként tüntették ki Galamb Alexet, aki a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkoztatásááért, segítéséért kapta meg az Ars Humanica Hungarica Kör által odaítélt Magyar Civil Becsületrendet.
Az Ars Humanica Hungarica Kör 2011-ben alakult, tagjai között tudósok, egyházi személyek, művészek és a művészet pártolói vannak. A Magyar Civil Becsületrenddel a „nemes emberi alapértékeket felmutató cselekedeteket” ismerik el. A tavalyi kitüntetést a szeptemberben ALS-betegségben elhunyt alkotmányjogász, az életvégi döntéshez fűződő jogért küzdő Karsai Dániel kapta
Magyar Civil Becsületrenddel díjazták a függetlenségükért kiálló bírák közösségét is, a díjat két lemondott bíró, Laczó Adrienn és Vadász Viktor vették át.
Galamb Alex, a hátrányos helyzetű gyerekeknek segítő pékmester, a bírákkal együtt vasárnap, Budapesten vehette át a kitüntetést.
Ez az elismerés nemcsak nekem szól, hanem mindazoknak, akik hisznek a Sütni jó Alapítvány munkájában, és támogatják a gyerekekért végzett tevékenységünket. Hálás vagyok minden segítségért, mert együtt tudunk igazán változást hozni! Köszönöm mindenkinek, aki részese ennek az útnak
– mondt al Alex.
Galamb Alex példáértékű munkája már nagyon sok elismerésben részesült: nyert már közönségdíjat a jó emberek Oscar-díján, ő lett az év embere Borsodban és hétköznapi hősnek is megválasztották.