Csongrád-Csanád vármegyében éjszakai lámpagyújtásra hívják a természet és a lámpások szerelmeseit. A szombat esti rendezvény nem mindennapi programnak ígérkezik. Amint azt Deli István főszervezőtől megtudtuk, a 2025. július 5-én 20 és 20:30 között fogják meggyújtani a fényeket a nagyéri kilátóban. Aki szeretne segíteni az előkészületekben, azt este hét órakor várják a helyszínen.

A közelmúltban egy jeles rendezvénynek adott otthont Szeged: június 20. és 22. között rendezték meg a IV. Országos és III. Nemzetközi lámpás találkozót és kiállítást.
A megyeszékhelyen aznap egy viharlámpás sétát szerveztünk, ekkor jött az ötlet, mi lenne, ha kivilágítanánk a nagyéri kilátót. Egyébként 2 éve is kivilágítottuk már, akkor sokan eljöttek, sőt, az arrafelé autózók közül is sokan is megálltak megnézni a pompás látványt. A polgármester most is nagyon örült a megkeresésünknek
– mesélte István a Sokszínű vidéknek.
A lámpagyűjtő azt is elmondta, hogy július első szombatján Nagyéren körülbelül 120-150 lámpát fognak elhelyezni a kilátóra.
Ahogy azt korábban írtuk, a nagyéri kilátó egyedülálló építmény Csongrád-Csanád vármegyében. A 25 méter magas kilátó egy 125 éves gőzmalom kéménye köré épült az alföldi pusztaságban. A Csanádpalotán élő Deli István országosan ismert viharlámpa gyűjtő, akinek több mint 800 darab különleges darab van a birtokában.