Életmód

Meglepő trükk enyhítheti a hányingert az autóban

Egy gombnyomás elegendő hozzá.

Hányinger, szédülés, hideg verejték – aki valaha átélte, pontosan tudja, mennyire el tudja rontani az utazást a mozgásbetegség, más néven kinetózis. Nemcsak autóban, hanem hajón, buszon vagy akár repülőn is jelentkezhet, és sokszor annyira erős, hogy teljesen élvezhetetlenné válik az utazás.

Léteznek gyógyszerek a tünetek enyhítésére, ám ezek általában fáradtságot, álmosságot okoznak, így sokan nem szívesen szedik őket. Éppen ezért érdekes, hogy kínai kutatók nemrég egy teljesen mellékhatásmentes, egyszerű módszert teszteltek – és az eredmény ígéretesnek tűnik, írta meg a HVG.

A vizsgálatban harminc olyan önkéntes vett részt, akik hajlamosak voltak az autós rosszullétre. Egy szimulátorban utaztak, miközben különféle típusú zenéket hallgattak. Az agyi aktivitást folyamatosan mérték, és a kutatók azt figyelték, hogyan változnak a tünetek.

Az eredmény meglepő volt: a vidám zenék több mint 57 százalékkal, a lágy dallamok közel ugyanennyivel csökkentették a rosszullét érzését. A szenvedélyesebb zenék is hatottak, bár valamivel kisebb mértékben. Egyedül a szomorú zenék bizonyultak kevésbé hasznosnak: ezeknél a javulás alig 40 százalék körüli volt.

A kutatók szerint a könnyed, vidám dallamok elterelik a figyelmet és beindítják az agy jutalmazó rendszereit, míg a lágy zene egyszerűen megnyugtat és oldja a feszültséget. Ezzel szemben a szomorú zene inkább erősíti a negatív érzéseket, így ronthat a közérzeten.

Fontos megjegyezni, hogy a kísérlet kis létszámú volt, és szimulátoros környezetben zajlott – tehát a kutatók szerint még további vizsgálatokra lesz szükség, hogy bizonyítsák a módszer valóban hatékony a valós élethelyzetekben is. De aki utazás közben rosszul érzi magát, annak addig is érdemes kísérletezni a zenével.

Vessük be egészségünk érdekében a természet kincseit, pozitív hatással lehet ránk a birsalma, a cseresznye és a gyömbér is.

Kapcsolódó
Ezért leszünk menetrendszerűen betegek a nyaralás első napjaiban
A nyaralási betegségnek biológiai, pszichológiai és szociális okai is lehetnek.
Olvasói sztorik