Kertünk-Portánk

Kenyeret süt és tehenet fej Erdélyben a városi kalandor

Megkezdődött a Vidék Kaland program, melynek keretében városi fiatalok kóstolnak bele a vidéki élet mindennapjaiba.

Magam sem tudom hogyan, de megtetszett a mezőgazdaság, szeretnék majd ezzel foglalkozni, akár kicsiben, akár nagyban – vallja a városi környezetből falura került fiatal lány. A nyárádremetei Kakucs Kristóf gazda a Dunakesziről érkezett, idén érettségizett Hernádi Annát látja vendégül farmján, a Vidék Kaland program keretében.

Anna a székelyföldi faluban a kenyérdagasztás fortélyainak elsajátítása után, a tészta kelése közben mesélt itteni élményeiről, jövőbeni vágyairól a Székelyhon internetes portálnak. A hajnali kelés, az egész napos mezei munka – ami általában este tízkor ér véget – egyáltalán nem rettenti el a lányt.

kalandor2

Már az első napon reggel 5-kor mentünk fejni, onnan elhoztuk a tejet a csarnokba, majd amikor hazaértünk, reggeliztünk. Utána elmentünk kaszálni, majd onnan a legelőre, a fenti állatokhoz. Vittünk ételt az embereknek, majd hazajöttünk, és elmentünk bálázni. Összegereblyéztem az elmaradt szénát, majd este újból felmentünk a farmra, ahol egyedül megfejtem tíz tehenet – mondta Anna.

A gazda, Kakucs Kristóf is elégedett a vendégmunkással:

Nekem ilyen inasom még nem volt, hogy mindent kipróbáljon, amit én is dolgozok nap mint nap, mint tehénfejés, kaszálás, forgatás, és a konyhában is serénykedjen. A mai fiatalok közül kevesen vannak, akik kipróbálnák ezt, főleg a lányok közül – fogalmazott.

Anna szerint ez az egy hét kevés ahhoz, hogy valaki rendesen belekóstoljon a mezőgazdasági életbe, de reméli, lesz még ilyen lehetősége.

Fotók: szekelyhon.ro

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik