Kertünk-Portánk

Ötezer rászoruló családot segített 2018-ban az Élelmiszerlavina program

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék

2018. 11. 09. 13:24

Összesen 100 tonnányi zöldséget takarítottak be és osztottak szét.
Korábban a témában:

Több mint 100 tonna terményt takarítottak be ebben az évben a Civil Iránytű Alapítvány és a Syngenta Élelmiszerlavina programjának résztvevői. A társadalmi célú program ebben az évben is sikeresen zárult: a támogatott önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények összesen 5 ezer családnak adtak élelmiszernövényekből összeállított csomagokat.

Az Élelmiszerlavina programban idén 34 településen – összesen 45 hektáron – vetették el a Syngenta által felajánlott zöldség vetőmagokat. A résztvevők kiválasztásában és a program lebonyolításában a Civil Iránytű Alapítvány működött közre.

A résztvevő önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények földterületein burgonyát, cukkinit, fejes salátát, káposztát, paradicsomot, paprikát, uborkát, sárgarépát, vöröshagymát, valamint zöldborsót termeltek, amelyet aztán szétosztottak a környéken élő nehéz sorsú családok, idős és beteg emberek körében

– ismertette Molnár Antal, a Civil Iránytű Alapítvány projektmenedzsere.

A mezőgazdasági munkálatokban több mint ötszázan vettek részt, akik közül sokan itt szereztek először kertészeti munkákkal kapcsolatos tapasztalatokat. Ezt a tudást a későbbiekben saját kertjükben, vagy a munkaerő-piacon is kamatoztathatják majd. Erre a korábbi években erre már számos jó példa mutatkozott. A program eredményeként összesen 100 tonnányi zöldséget takarítottak be és osztottak szét a résztvevő településeken élő rászorulók között. Az Élelmiszerlavina 10 éves fennállása alatt pedig már több mint 1000 tonnányi élelmiszert tudtak eljuttatni magyarországi nélkülözőknek, és több ezer résztvevő mezőgazdasági termeléshez szükséges tudását is bővítették.

A Csongrád megyei Csanytelek földjéről több mint egy tonna burgonyát, csaknem 400-400 kilogramm cukkinit és fejeskáposztát takarítottak be, amelyekkel 176 lakost tudtak segíteni élelmiszercsomaggal. Kistelek önkormányzata több mint 5 tonna burgonyával tudta segíteni a rászoruló embereket. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzséron 40 lakos közreműködésével több mint 2 tonna zöldséget termeltek. A szervezők a nyári gyermektábor során a gyerekeknek is bemutatták a megművelt területet, valamint az egészséges életmód keretében salátákat készítettek a termékekből. A Somogy megyei Kercseligeten 2200 kilogramm zöldséget osztottak szét 300 családnak, az alapanyagok felhasználásával közösségi rendezvényeket, főzőversenyt is szerveztek és óvodások is megismerkedhettek a kerttel.

Már a program elején pozitív tapasztalataink keletkeztek, hiszen a munkásaink többsége nem termel otthon semmit. Legtöbbjük a szükséges tapasztalat hiányával indokolta az otthoni háztáji hiányát. A veteményezés során megtapasztalhatták, hogy szakértő segítséggel viszonylag könnyen elsajátítható az ehhez szükséges alapvető tudás, így néhányan jelezték, hogy kedvet kaptak az otthoni termeléshez. Ez azért is rendkívül fontos fejlemény, mert ezek az emberek nagyon alacsony jövedelemmel bírnak, így ha költségeiket ilyen módon némiképpen csökkenteni tudják, lehetőségük nyílhat a fennmaradó összegből családjukra, tartós fogyasztási cikkekre költeni

– mondta Kosztics József, aki a Baranya megyei Siklósnagyfaluban szervezte a program megvalósítását.

Az Élelmiszerlavina idén is sikeresen zárult. A résztvevő szervezetek visszajelzései alapján az tapasztalható, hogy egyre többen ismerik fel, hogy a program az adományozáson kívül a helyi közösségek építésében és a résztvevők képzésében is jelentős szerepet játszik, olvasható a Syngenta közleményében.

Kiutat talált a mélyszegénységből Laci, a szatmárcsekei véleményvezér
2012-ben kezdett el uborkázni egy olyan ház melletti földterületen, amin épp, hogy volt ajtó-ablak.

Kiemelt kép: Pixabay

vissza a címlapra

Kommentek

Wokha, 2018. november 20.
2018. november 10-i kép vándorló amuri vércsékrõl az északkelet-indiai Nágaföld állambeli Wokha körzetben. Évente két hónapon át tart a költözõmadár vonulása a szövetségi államban, amint a kelet-szibériai és az észak-kínai költõhelyekrõl Afrika déli területeire vonul telelni Indián át. Az amuri vércsének az elmúlt években Nágaföldön történõ hálócsapdás befogása és tömeges lemészárlása ellen kampányt kezdeményeztek a helyi lotha közösség tagjai, akik a madárvonulást turisztikai látványosságként igyekeznek népszerûsíteni a természetjárók körében.
MTI/EPA
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.