Kertünk-Portánk

100 köbméter tűzifából készül az adventi koszorú Keszthelyen

A koszorú alapanyagául szolgáló tűzifát karitatív szervezetek közreműködésével rászorulók között osztják majd szét.

Lelkünk melege elenevezéssel indított jótékonysági akciót Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere, melynek keretében egy 12 méter átmérőjű, 2,5 méter magas adventi koszorút építenek a város Fő terén tűzifából, tudósított a Keszthely Televízió.

A kezdeményezés kettős célt szolgál: egyrészt így kívánnak hitet tenni a keresztény kultúra több ezer éves öröksége mellett, másrészt a keresztényi szeretet megnyilvánulásaként a rászorulókon szeretnének segíteni az adományokból összegyűjtött tűzifával.

Az ötlet alapját a keszthelyi Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány akciója adta, akik tűzifát kívántak gyűjteni rászorulóknak. Akkor jutott eszembe, mi lenne, ha ebből a város Fő terén egy adventi koszorú készülne, ezzel is jelképezve, hogy hitet teszünk keresztény értékeink mellett, miközben jótékonysági célt is szolgálunk

– nyilatkozta  Keszthely polgármestere.

Ruzsics Ferenc kérésére a Bakonyerdő Zrt. 50 köbméter tűzifát – a keszthelyi adventi koszorú építéséhez szükséges mennyiség felét – biztosította, a másik felét pedig adományozók segítségével gyűjtik össze.

A szervezők tisztelettel fogadnak anonim adományokat, ám szívesen veszik azok csatlakozását is, akik a nyilvánosság előtt nevüket vállalva, a szervezőkkel közösen fellépve szeretnék kifejezni egyetértésüket az ügy mellett. A koszorú alapanyagául szolgáló tűzifát rászorulók között osztják majd szét az ünnepeket követően. Az összegyűlt pénzadományokból fennmaradó összeget karitatív szervezeteknek ajánlják fel azzal a céllal, hogy szintén tüzelővel támogassák azokat, akik önerőből ezt nem tudják előteremteni.

A gyűjtés állásáról, melyet a www.keszthely.hu/lelkunkmelege oldalon lehet nyomon követni, rendszeresen tájékoztatják a közvéleményt. Az adventi koszorú első gyertyáját Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek – aki a kezdeményezés fővédnöke – gyújtja meg, aki ez alkalomból misét is celebrál a városban.

Kiemelt kép: keszthely.hu

Olvasói sztorik