Kertünk-Portánk

Van esély a fecskék megmentésére

Április elején részletesen tájékozódhatunk, hogyan segíthetünk.

Néhány évvel ezelőtt felröppent a hír, hogy ha ilyen drasztikusan csökken a számuk, 2020-ra akár el is tűnhetnek hazánkból a hasznos madarak. Ha nem is ilyen súlyos a helyzet, ideje komolyan tenni valamit a madarak visszahódítása érdekében, különben néhány évtized, és valóban eltűnhetnek a térségből.

Sok olvasónk érdeklődött, hogyan édesgethetné vissza a házához a fecskéket.

A Sokszínű Vidék Orbán Zoltánt, a Magyar Madártani Egyesület szóvivőjét kérdezte a lehetőségekről.

Bár nem könnyű feladat, de természetesen van arra lehetőség, hogy a fecskéket visszacsábítsuk ereszeink alá. A műfészkes megoldás akkor működhet, ha egy-két fészek maradt a korábbi helyén a ház falán. A leghatékonyabban az istállók, karámok környékére telepednek le a fecskék, de ez költséges megoldás, és persze senki nem kezd bele pusztán a fecskék miatt az állattartásba

– mondta el a szakember.

Nem csökkent tavaly a fecskék száma, de egymillió hiányzik belőlük az országból
Fontos, hogy megértsük az ember szerepét a megfelelő ökoszisztéma fenntartásában.

A Magyar Madártani Egyesület március végén, április elején részletes közleményt bocsájt ki, amelyből  minden érdeklődő tájékozódhat.

Pontról pontra leírják majd, hogyan óvjuk meg a fecskéket, és mi a teendő, ha egy ideje nem tértek vissza korábbi fészkükre, esetleg épp fészekleverés miatt, és hogyan készítsünk lakóházainkon a fészek alá úgynevezett “pelenkát.” Megújult a műfészkek anyaga is, és arról is részletes leírást adnak majd, hogyan készítheti el saját kezűleg is bárki a portáján a mű fecskefészket vagy a fecskeházat, hogy a madarak akár ezekben is otthonra lelhessenek.

Mivel az április-május kiemelten fecskevédelmi időszak, ilyenkor szigorúan tilos a fészkek leverése vagy bármilyen megrongálása, ami miatt súlyos bírságot is szabhatnak ki az elkövetőre.

Orbán Zoltán egyébként az M1 csatorna február 27-i műsorában azt is elmondta, hogy a fecskék védelmében a lakosság toleranciájának növelése mellett fontos lenne, hogy változtassanak a szúnyogirtás szabályain is, ezért a jelenleg 4-5-6 százalékos biológiai szúnyogírást 100 százalékra kellene növelni.

Kiemelt kép: pixabay.com

Évtizedeken belül eltűnhetnek hazánkból a fecskék
Drasztikus mértékben csökken a fecskepopuláció hazánkban, a természetvédők szerint egy-két évtized akár el is tűnhetnek – írta a sonline.hu. A
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik