Gyönyörű, tornácos parasztház áll az erdő kellős közepén Paks közelében. A betonúttól két és fél kilométerre, a természet lágy ölén épült néhány éve a „kuckó” – ahogy tulajdonosai becézik -, megbújva a hétköznapok rohanó világától.
Füredi Zsolt és párja, Szilvia húsz éve álmodták meg a régi falusi világot idéző házikót, melyhez a számukra ideális telket 2013-ban vették meg. 2015-ben kezdték el az építkezést, 2017. szeptemberében pedig először hajtották álomra a fejüket a házban.
A megszigorodott előírások miatt sokan ódzkodnak az ilyen jellegű ház építésétől, de mi csak bátorítjuk a hasonlóban gondolkodókat, mert ha minden a szabályozásoknak megfelelően történik, úgy az ember megvalósíthatja álmát
– mondta érdeklődésünkre Szilvia.
A háromezer négyzetméteres telket a megvásárláskor burjánzó akácos terítette be, így már a tereprendezés is jókora energiákat követelt meg a házaspártól. Miközben a korábban szintén „saját kezűleg” épített családi házukban éltek, s napi nyolc órában munkahelyükön dolgoztak, minden szabadidejüket a birtok kialakítására fordították.
2015-ben raktuk le az alapot, akkor kezdtük a ház építését. A munkát barátok, családtagok segítségével kalákában végeztük, és felnőtt fiaink – Dani és Matyi – is segítettek. Kisebbik gyermekünk, Matyi – aki imádta az állatokat, vonzódott a vidéki léthez – az indulást követően tragikus balesetben elhunyt. A gyász mély sebei között, megtorpanva, az ő hite adott erőt és mutatott utat a folytatáshoz, mely jó munkaterápia volt egyúttal
– emlékezett a kezdetekre Zsolt.
Így kezdődött
Az épületet környezetbarát elvek alapján tervezték meg a lehető legegyszerűbbre, mert mint vallják, nem kell luxus, hogy az ember jól érezze magát. Eltökélt szándékuk volt a népi hagyományokat követve építkezni, ahogy régen is tették. Csak az alapba került cement, egyébként a saját préselésű földtéglára szigetelésként nádpadló, nádszövet, majd meszes sárvakolat került. A ház fontos eleme a sparhelt és a mestergerenda is. A fűtést a családfő saját tervezésű és építésű, téglából készített tömegkályhával oldják meg. A közművet a villanyáram jelenti, vezetékes gáz és víz nincs a birtokon. A már említett fűtésen kívül a vizet az áram segítségével fúrt kútból szivattyúzzák.
A legnagyobb kihívást a tégla préselése jelentette. Egy bérelt géppel a közelből hozott nyolcvan köbméter löszös, agyagos talajból mi magunk készítettük el a szükséges mennyiségű téglát. Két hét alatt 9 ezer téglát gyártottunk le, természetesen a barátok és a család összefogásával
– említette a családfő.
Szilvia „végigfőzte” az építkezést, hiszen a dolgozóknak a jó munkához kellettek a finom falatok, közben pedig a 75 négyzetméteres házikó belsejét tervezte, úgy ahogy megálmodták: cseppnyi falusi életérzést beleálmodva leendő életterükbe.
A bútorokat évekig gyűjtöttem, majd festettem, mert rájuk fért a frissítés. Vannak a családból örökölt bútorok is, így a nagymamám asztala és az anyósom kredence. A többi berendezési tárgy is többnyire régi idők emlékei. Amikor ismerősi körömben híre ment, hogy ilyeneket keresek és gyűjtök, többen hoztak a miliőhöz illő eszközöket, tárgyakat
– mondta a ház asszonya.
Bár lassan másfél éve már álmaik otthonában élnek, a munka mellett folyamatosan csinosítják, alakítják környezetüket. Szilvia – miközben rendszeresen süti az utánozhatatlan kovászos kenyeret – a kerttel és a háztartással foglalkozik, de besegít az állatok gondozásában is ha a párja dolgozik. Zsolt pedig ezermesterként mindig alkot valamit. Most éppen kemencét tervezett a kertbe, melynek megvalósítása az idei év feladatai közé tartozik.
