Kertünk-Portánk

Nem kedvez a hőség a méheknek

Korábban az akác virágzásakor a három hetes eső viselte meg az ágazatot.

Az extrém hőség sem kedvez a méhészetnek, mert rövidebb ideig virágoznak a növények, és a méheknek a kaptár hűtésével is foglalkozniuk kell – közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.

Bross Péter azt mondta, a növények virágzási időszaka körülbelül felére csökken, emiatt a méheknek kevesebb idejük van nektárt gyűjteni.

Tovább csökkenti ezt az is, hogy a méhek nektár helyett vizet hordanak, amellyel a kaptárt hűtik, hogy az ne hevüljön fel. A kaptár állandó hőmérséklete nyáron 30-35 fok között van, de a napsütés miatt akár ötven fokra is felmelegedhet

– ismertette.

Hozzátette, a nagy meleg a méhésznek sem kedvező, mert védőruhába beöltözve kell a napon dolgozniuk.

Korábban az akác virágzásakor az eső esett három hétig, ami szintén megviselte az ágazatot

– idézte fel.

Bross Péter beszélt arról is, a kormány hatszázmillió forintot biztosít idén a méhcsaládok egészségügyi állapotának megőrzésére. A méhészek a kérelmeket június 15. és augusztus vége között elektronikusan nyújthatják be, írta az MTI.

Méheknek nyitott miniatűr éttermet a McDonald's
A teljesen életszerű kaptár jó ügyre hívja fel a figyelmet.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons

Olvasói sztorik