Kertünk-Portánk

Mi tegyünk, ha postaládánkba költözik a széncinege?

Márciustól lehet számítani a váratlan „küldeményre", egy gyorsan kialakított fészekre.

A megfigyelések alapján a jelenség országosan általánosnak, sőt gyakorinak tekinthető, és márciusban lehet idén először számítani rá, ezt követően a viselkedés a nyár második feléig is előfordulhat. A postaládákba épült fészkeket a bedobott küldemények veszélyeztetik, ezért érdemes a megoldási lehetőségekről beszélni.

Fotó: Pixabay

A madarak beköltözése billenőajtóval fedett bedobónyílású levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett „B” típusú mesterséges odúkkal előzhető meg, írja közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények a kotló szülőket, a tojásokat és a fiókákat egyaránt veszélyeztetik. Ilyenkor a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára szereljünk fel alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, illetve függesszünk ki egy tájékoztató kiírást is a postás számára.

Ritka madárotthon: cinegefészek a postaládában
Nem tévedés: egy cinege család döntött úgy, hogy postaládában tölti a nyarat.

A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel. Sikerének hátterében többek között változatos, a klasszikus rovartáplálék mellett meglepően nagy zsákmányfajokat (törpedenevérek és énekesmadarak, elhullott nagyvadak tetemei, nagyobb ragadozómadár elejtett pocok zsákmánya) is tartalmazó tápláléklistája; szaporasága (évente több fészekaljat is nevelhet, az utolsót akár késő ősszel); valamint a más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe költözés képessége áll.

Utóbbira az egyik leggyakoribb példa a postaláda, de találták már fészkét kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is. Előfordul, hogy nem a fészkelőhely, hanem a fészekanyag furcsa, például amikor a széncinege teniszlabda bolyhos külső burkolatát tépkedve jut építőanyaghoz.

A „techno”-fészkelés hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészeküregekhez.

Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt. A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek.

Kiemelt kép: Pixabay

Sárgulnak a széncinegék a klímaváltozástól
A színezetbeli változások fokozatosak és a madarak számára fontosak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik