Ezt nézzétek: így növekednek a “Paradicsomszüret” versenyzőinek palántái

Mutatjuk az elmúlt két hét tapasztalatait és eredményeit.
Kapcsolódó cikkek

Mint arról már írtunk, március 14-én elindítottuk „Paradicsomszüret” elnevezésű játékunkat, a mi a magvetéssel indult. Lelkes kis csapat állt össze és az elmúlt két hétben fanatasztikus mód izgultunk, hogy kicsírázzanak az elvetett magok. Kérdések és válaszok özöne torpedózta az erre a célra alakult csoportunkat, a jó hangulatot megpróbáljuk visszaadni néhány idézettel.

Szakértőnk, Grósz Tamás mindig időben érkezett, és tanácsaival nyugtatott, segített

Fotó: Grósz Tamás

6 nap után szakértőnk,  Grósz Tamás volt az első, akinek kicsíráztak a magok. Mint írta: ültetve 1 mm mélyen, kályha teteje állandó 25 fok, 2 naponta kevés esővíz, ennyi!

Aztán szép lassan, ahogyan csíráztak a magok,  majdnem mindenkinek boldog öröm rajzolódott az arcára. Majdnem.

Eltelt egy újabb hét, mutatjuk az eredményeket

Versenyzőink első lépéseit és bemutatkozását előző cikkünkben olvashatjátok.

Szakértőnk, Grósz Tamás – Nagykörü

Szlámer Erzsébet – Sárvár

Berente Róbert – Gasztrobi – Jászberény

Kerthatár Közösségi Kert – Varga Róbert – Budapest

Körúti Óvoda – Mátyás Anita – Salgótarján

Lukács Zsófi – Kesztölc

Szarvas Zsolt – Kecskemét

Domokos Réka – Szeged

Szabó Ágnes – Gárdony

Szentes Kitti – Perkáta

Mikula Zita – Hollókő

Mészáros Anna – Tihany

A Sokszínű Vidék szerkesztőségéből is ringbe szálltak

Természetesen versenyen kívül méretjük meg magunkat. Leginkább  a kezdő, de lelkes kategóriát erősítjük.

Dubóczky Krisztina

Újrakezdésben

Kun Orsolya

Fekécs Edit

Dobó Csaba

Bemutatjuk legkisebb paradicsomimádónkat is, Hellát

Sziasztok! 8,5 éves vagyok,nyáron leszek kilenc. Szeretem az állatokat van két cicánk az egyik fiú a másik lány. Sportolni egyszerűen imádok ahogy kézműveskedni is. Nyáron születtem. Imádok a kertben kint lenni. Szeretem az iskolát és szeretek zenét hallgatni és táncolni rá.

 

Szakértőnk néhány tanácsa a továbbiakhoz

Látom, alakulnak az ültetvények, valamint az újrakezdés öröme is. Jó látni, hogy szépen növögetnek a csirák! Figyeljünk rá, ne száradjanak ki! Túlöntözni sem kell, mindent csak mértékkel. Készüljünk,  kb 1 hét múlva ha kijönnek a rendes levelei a növénynek, átültetjük! Ehhez szükséges földmennyiség, kb. 20 kg egy zsák semleges föld és egy kis zsák marhatrágya (opció). Szükséges még annyi 450gr tejfeles vagy kefires pohár annyi, amennyi palántánk van. Aki akarja átültethető a végleges edényékbe is, de ahhoz jóval több földre van szükség, valamint hely is! Szerintem még nem érdemes, ugyanis hova teszünk 10 nagy edényt?  Természetesen akik a szabadba akarják ültetni, azok csak a fagyok múltán tudják ezt megtenni,  május elején, közepén! Éppen ezért most a cserepes megoldás tűnik ésszerűbbnek, hiszen addigra már annyira megnő, hogy már virágzásba is kezd. Amire viszont egy hét múlva kell figyelnünk, az a pikírozás, azaz szétültetés.

Szóval, két hét múlva újra jelentkezünk, mindenkinek pirosló paradicsomot kívánunk!

Elindult a "Paradicsomszüret" versenyünk, nagy izgalmak elé nézünk
Megtörtént a magvetés, ismerjétek meg a versenyzőket.