Kertünk-Portánk

Dimbes-dombos vidéken talált álmai otthonára a fiatal pár

A Baranyai-dombság lankáin él meseszép birtokán a fiatal pár.

Réka és Gergő mindig is kertes házban szeretett volna élni. Gergő egy kicsiny zsákfalut képzelt el, amikor leendő otthonukra gondolt. Réka viszont egy aprócska zsákfaluban nőtt fel Baranyában, és ismerte annak hátrányait is.

Gyönyörű volt a gyerekkor a kertes házunkban a paradicsomi kis faluban, de ahogy kamasz lettem, elkezdett hiányozni minden. Társaság, együtt lógás, szórakozás, esetleg különórák, egyszóval minden, ami egy városban eleve adott. Ha pedig egyszer szülők leszünk, az sem elhanyagolható szempont, hogy kell-e naponta majd’ 100 kilométernyit autóztatni a gyereket az iskolába vagy épp az uszodába, sportfoglalkozásokra

– mondja Réka.

Zúzmarásan is csodaszép a kert

Fotó: Schmieder Réka

Tavaly tavasszal aztán ráleltek a köztes megoldásra, egy olyan 5000 lelket számláló községre, ahol van minden, de a vidéki hangulat is adott. Ráadásul álmaik házát találták meg a településen, gyönyörű, kertes telken álló polgári otthont vettek Pécstől 20 kilométerre.

Fotó: Schmieder Réka

A 7500 négyzetméteres telek dimbes-dombos, erdővel és gyümölcsössel, a szilva, cseresznye, barack és diófák mellett három hatalmas gesztenyefa is áll, de a mogyoróbokrok is szép termésről gondoskodnak.

Három épület is van a telken, ezek közül a 110 négyzetméteres lakóház 1889-ben épült, vegyes alapanyagokból, kőből és vályogból, az 1950-ben hozzá épített két kisszoba és az étkező pedig már téglából készült.

Fotó: Schmieder Réka

A takaros polgári ház helyi védettség alatt áll, így a felújítása is csak bizonyos feltételek mellett mehetett végbe, az önkormányzattal egyeztetve: az ablakok osztását eredeti állapotban kellett meghagyniuk, a zsalugáterekkel együtt.

Fotó: Schmieder Réka

A ház különlegessége, hogy van a homlokzatán egy geodéziai mérőpont, ritkán látni ilyet lakóházakon.

Fotó: Schmieder Réka

A domboldalban áll egy kis pince is, előtte présház. Korábban kovácsműhelynek használta a hajdani tulajdonos a pincét, mivel maga is kovács volt. Rékáék most zöldséget tárolnak benne.

A telken van egy nagy, száz négyzetméteres melléképület, előtte, a takaros fűszerkertben megterem majdnem minden fűszerféle, zsálya, kakukkfű, citromfű, bazsalikom, oregánó, de már a zamatos szamóca is érik benne. A nagymamától kapott nárcisz- és tulipánhagymák is helyet kaptak itt, ahogy a paprika és a paradicsomtövek is.

Kikapcsol a kerti tevékenység, nemrég levendulát ültettem, nagyon szeretem a színét és az illatát. Sok leanderünk is van, hatalmas babérbokor, jól mutatnak a teraszon. Rendes, vagyis nagyobb konyhakertet is tervezünk , benne mindenféle zöldséggel és virágágyásokkal

– meséli lelkesen a háziasszony.

Fotó: Schmieder Réka

Mivel a nagy telek dombos, így a fűnyírást esélytelennek tartják a tulajok. Ezért inkább birkákat szeretnének egy elkerített részre, aztán felügyelet mellett legelészhetnének szépen, természetes fűnyírókként funkcionálva.

Először a kecskék jöttek szóba fűnyíróként, de azt mondták az ismerősök, hogy a kecskék felülről kezdik el lelegelni, amit elérnek, a fű csak azután jön náluk, miután már semmi nem maradt nekik szájmagasságban

– nevet Réka.

A szőlőművelés és a mezőgazdálkodás mellett állatokat is tartottak az előző tulajdonosok, ez rajta is hagyta a nyomát a birtokon, jó értelemben. Megvannak a szükséges felszerelések, melléképületek. Ezért is szeretne a birkák mellé csirkéket idővel a fiatal pár.

Sok munka volt a ház felújításával, mert időközben derült csak ki, hogy nincs aljzatbetonzata, így a beázás fenyegeti. A tetőn is éktelenkedett egy hatalmas lyuk, a kerti tó is szivárgott, így volt munkája bőven a fiataloknak, akik szívvel-lélekkel és többnyire saját kézzel vetették bele magukat a feladatokba.

Galéria
Fotó: Schmieder Réka

A vizes helyiségek, a vízvezetékrendszer, a konyha, az étkező kandallója is mind átalakításra szorult, de megérte a fáradozást, gyönyörű lett a végeredmény kívül-belül.

Igyekszünk megtartani a kert szépségét, minden hétvégén kint gazolok, beletanulok lassan a kerti munkákba. Igaz, gyerekként ismerős volt a vidéki élet, de tinédzserkoromban bevágtam a hisztit, és nem voltam hajlandó kertészkedni semmit. Apukám emlegette is a minap, hogy otthon nagy duzzogva csináltam meg bármit a kertben, itt meg a múltkor is négy órán át sem voltam rest gyűjteni a faleveleket. Ő egyébként szobafestő, nagyon sokat segített a felújításokban, akárcsak Gergő, aki villamosmérnök

– teszi hozzá Réka büszkén.

A március havas mesetáj volt a birtokon

Fotó: Schmieder Réka

A nyáron kerti zuhanyt is szeretnének, alá egy dézsát, amibe be is gyújthatnak télen. Ha speciális sót tesznek bele, algásodni sem fog.

Kiemelt kép: Schmieder Réka

Felébresztették szunnyadó álmából a tótokföldi tanyát
Életvitelével mutat példát a fiatal pár.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik