Kertünk-Portánk

Veszélyben a szőregi rózsatermelők, felszámolhatják a virágot átvevő szövetkezetet

Eladósodott a felvásárló szövetkezet, kérdésessé vált a rózsa átvétele.

Alaposan rájár a rúd a rózsatermelőkre Szőregen. A vírushelyzet miatt nem tudták megünnepelni idén a virágok királynőjét és a májusban hungarikummá nyil­­vánított rózsát, írta a Délmagyar.

Rózsatündérek, rózsahercegnők és rózsahercegek ünnepelték Szőregen a virágok királynőjét
Huszonegyedik alkalommal rendezték meg idén a Szőregi Rózsaünnepet.

Nagyobb baj viszont, hogy felszámolás alatt van a Szőregi Virág-Dísznövény Áfész, amely a rózsa felvásárlását végezte a korábbi években.

Jelenleg nincs gazdája a szövetkezetnek, az önkormányzat sem tesz a megmentéséért. Pedig szükség lenne a fennmaradására, hogy a még 20-30 rózsával foglalkozó család munkája megmaradjon

– mondta a portálnak Meszlényi Ferenc, az áfész elnöke.

A szövetkezet 2017-re adósodott el. Meszlényi Ferenc 2017. május 27-én lett elnök, ezután nem sokkal később derült ki, hogy a béreket éveken át hitelből rendezte az elnökség.

A termelést koordinálni kell, így tudják a termelők, hogy milyen fajtákat érdemes termeszteni, szaporítani. Ezt a munkát csak  egy olyan szervezet tudja ellátni, ami­­nek van hatalmas hűtője, csomagológépe és csomagoló­bázisa, valamint megfelelő szakértelemmel rendelkezik

– hangsúlyozta a portálnak Meszlényi Ferenc.

A folytatáshoz mintegy 250 millió forintra lenne szükségük, hogy a követeléseket ki tudják fizetni, mert nincs elég pénzük. Olyan űr keletkezett most Szőregen, amivel a termelők szeptemberben szembesülnek majd, mert nem lesz hová le­­adniuk a megtermelt rózsát.

Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor

Kiderült, hogy a rózsa az eper rokona
A rózsák genetikai térképét egy nemzetközi kutatócsoport készítette el nyolc év alatt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik