Virágzó vidékünk

Rózsatündérek, rózsahercegnők és rózsahercegek ünnepelték Szőregen a virágok királynőjét

A 21. Szőregi Rózsaünnepen több százezer szál rózsa díszítette az évszázados falu utcáit.

Idén huszonegyedik alkalommal ünnepelte Szőreg a másfél évszázados hagyománnyal bíró rózsatermesztést a Szőregi Rózsaünnep rendezvénysorozatával.

Mesevilágot formáznak a virágokból a Szőregi Rózsaünnepen
Június 23-tól a sok százezer virággal feldíszített Tisza-Maros-szögi településre várják a vendégeket.

Az első Szőregi Rózsaünnep óta a rendezvény szerves részévé vált Szeged, és a dél alföldi a régió fesztiváléletének. A kezdetben elsősorban a szőregieket megszólító, helyi falunapból országos ismertségű eseménnyé fejlődött a Szőregi Rózsaünnep. Mára az ország minden tájáról, és a környező országokból is szervezett módon érkeznek látogatók a virágok királynőjének fesztiváljára.

Szőregen 1857 óta foglalkoznak rózsatermesztéssel a helyiek – Fotó: Facebook/Szőregi Rózsaünnep

A szőregi rózsa meseszerű története másfél évszázaddal ezelőtt, a folyók szabályozásával vette kezdetét, ekkor a Maros folyását megváltoztatva, az egykori Tisza-Maros torkolatában tápanyagban gazdag öntéstalaj alakult ki. A helyi kertészek 1894-ben telepítettek először távol keletről beszerzett rózsatöveket, melyek évente többször virágoztak. Ezeket keresztezték itteni rokon rózsákkal, így született meg az Európa szerte híres, szőregi rózsa, mely a helyiek reményei szerint hamarosan hungarikum lehet.

Jelenleg Szőreg mellett Deszk és Újszentiván településeken foglalkoznak családok hagyományosan a szőregi rózsa termesztésével. A közelmúltban Szabó Bálint, szegedi fotós látványos légi felvételeket készített a virágzó rózsaföldekről:

Galéria
Fotó: Szabó Bálint Fotó

Az első Szőregi Rózsaünnep óta a több napos, színpompás rendezvény számos programmal gazdagodott, kiállítások, divatbemutató, rózsakirálynő választás, mellett a látványos rózsás felvonuláson résztvevők száma is gyarapodott.

Rózsák versenyeznek az évről évre megrendezett kiállításon – Fotó: rózsaünnep.hu

Avramov András, szőregi lokálpatrióta főszervezőként 2002 óta minden évben oroszlánrészt vállalt a három napos fesztivál lebonyolításában.

A három napos nyári fesztivál célja páratlan hungaricumunk, a szőregi rózsa hagyományának ápolása, népszerűsítése. Ilyenkor mindent rózsák százezrei borítanak, ez komoly szervezést igényelt idén is, hetek óta a falu apraja-nagyja lelkesen készült az év legfontosabb helyi ünnepére

– mondta Avramov András a Sokszínű Vidéknek.

Illusztráció – Fotó: Tóth A. Péter

Idén több százezer rózsaszállal, és több ezer önkéntes munkaórával készültek a szőregi rózsatermesztők a Magyarországon egyedülálló virágünnepre.

Számos szőregi és Szőreg környéki termesztő felajánlásának köszönhetően a szombati felvonuláson több száz méteres, rózsatengerben fürdőző, ünnepi menetet láthattak vendégeink, előtte pedig Bata András és Szűcs Tamás rózsaföldjét is megtekinthették a falu mellett

– mondta a fesztiváligazgató.

Idén a helyi ovisok rózsatündéreknek, a kis iskolások pedig rózsahercegeknek, hercegnőknek öltöztek, és látványos színpadi produkcióval szórakoztatták a rózsaünnepre érkezett látogatókat.

Galéria
Fotó: Tóth A. Péter

A három napos eseménysorozat fénypontja a szombat esti felvonulás volt, amelyen hatvan jármű, köztük rózsákkal feldíszített lovasfogat, díszes hintó, homokfutó, mezőgazdasági gép, és rózsákkal koszorúzott veterán autók menetében gyönyörködhetett a több ezer érdeklődő.

Fotó: Tóth A. Péter

A járművekről a szőregi hagyományoknak megfelelően színpompás rózsaszirmokat szórtak a közönségnek a résztvevők, az út mentén várakozó, legszerencsésebb nézők akár csinos rózsás kisasszonyoktól is kaphattak rózsaszálakat.

Kiemelt kép: Tóth A. Péter

Rózsafesztivál a három kastély városában, Dornburgban
Jelmezes felvonulással tűzdelték meg a rózsák ünnepét.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik