Kertünk-Portánk

Csodás ruhába öltözött a herendi álomotthon

Provence hangulatát felváltotta a vidéki, farm stílus.

Amikor 2017-ben a Sokszínű vidék bemutatta a Herenden szinte a romjaiból felújított vályogházat, az abban létrehozott mesés otthon – melynek minden négyzetcentiméteréből Provence hangulata köszönt vissza – nagy tetszést aratott.

Mesés otthon lett a megviselt herendi vályogházból
Provence hangulata sugárzik a porta minden szegletéből.

A korábban Veszprémben élő Burdon Attila és párja, Nagy Bernadett 2016 júliusában vásárolták meg az ingatlant, s amikor stílusosan Provence-i színekben öltöztették a belső tereket, örömmel dőltek hátra, mondván, megvalósították álmaik otthonát.

2020 elején aztán új álomra szenderültek. A vállalkozóként dolgozó férj – aki szakmáját tekintve festő, ám az évek során profi szinten megtanulta a famegmunkálás és felújítás csínját-bínját – egy szálláshelyen alakított ki egy vidéki, divatos szóval élve farm stílusú vendégszobát, amibe Bernadett asszony azonnal beleszerelmesedett.

No, fiam, ilyen kell nekem

– közölte párjával a feleség, és elindult a tervezés.

Rá kellett jönnöm, hogy a Provence-i fehérség rideg, az Attila által vidéki hangulatúvá varázsolt szoba pedig hangulatában maga a megnyugvás, ahol jól elfér egymás mellett a barna, a fehér, a fekete, a sok növény, és nem idegen egymástól a fa és a fém sem

– mondta a Sokszínű vidék érdeklődésére Bernadett.

A feleség a legapróbb részletekig megtervezte az új álomotthont, a kivitelezésben pedig férjével együtt végezte az átalakítással járó munkálatokat. Bernadett elképzeléseinek megfelelően Attila régi bútorokat is felújított az új hangulathoz.

A járófelület a ház minden helyiségében tégla volt, ezt fapadlóra cseréltük, miként a téglafalat is befedtük: ezt vályogvakolattal váltottuk ki. Ami a korábbiakhoz képest nem változott: műanyag tárgy nincs a lakásban, és csak természetes anyagok köszönnek vissza a falak közül

– említette a férj.

A házaspár gyakran látogat bolhapiacokra, böngészi a hirdetési portálokat, és a Nyugat-Európából hazánkba érkező régi bútorokat az elsők között mustrálja Attila, aki – bútorfelújításra fókuszáló vállalkozásából fakadóan – a legjobban tetsző darabokat megvásárolja. Ezek közül is került az új stílusú herendi házba, de az itthon vásárolt, többségükben felújításra szorult régi tárgyaknak is találtak helyet.

Számunkra a lakásunkban található minden darab kincs. Egyediek, nem tömegcikkek. Új étkezőasztalunk például olyan nagy volt, hogy nem fért el. Attilának ketté kellett vágnia, újjáalakítania, ő pedig csodálatosan megoldotta a feladatot

– mesélte Bernadett.

A herendi vályogházban Provence hangulata így már a múlté, beköszöntött a vidéki stílus a portára.

A fotókat lapozgatva csak annyit mondhatunk, hogy jól mutat a farm hangulat Attila és Bernadett álomotthonában.

Galéria

Fotók: Nagy Bernadett, Burdon Attila

Újjáálmodja a megunt vagy a kukába szánt régi bútorokat
Tegyük hozzá, hogy mesteri munkát végez.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik