Kertünk-Portánk

Hópelyhekkel varázsolják fehérré a karácsonyt Kunbaracson

Facebook/Farkas-Egri Hajnalka
Facebook/Farkas-Egri Hajnalka
Nemes felajánlás: egy helyi kézműves minden lakost megajándékoz egy névre szóló horgolt hópehellyel.

Névre szóló horgolt hópelyhek díszítik Kunbaracs polgármesteri hivatalának karácsonyfáit. A 70 éves település tiszteletére Farkas-Egri Hajnalka 700 ilyen díszt készített el, ajándékait még az ünnepek előtt el is szeretné juttatni a falu lakóinak, írta a hiros.hu.

Az első kétszáz dísz teljes titokban készült, meglepetésnek szántam, a családom sem tudott róla

– mondta a portálnak a kézműves hölgy, aki augusztusban kezdte a munkát, majd a település jegyzőjét szeptemberben avatta be a tervbe, ugyanis szüksége volt a falu lakóinak névsorára.

Körülbelül 650-en élnek most Kunbaracson. Ők mind névre szóló hópelyhet kapnak, a fennmaradó darabok pedig olyan embereké lesznek, akik nem a településen élnek, de aktív résztvevői a mindennapi életnek, vagy a faluból származtak el.

Facebook/Farkas-Egri Hajnalka

Hajnalka tíz angyalkát horgolt azoknak a kunbaracsiaknak az emlékére, akik ebben az évben hunytak el.

A horgolás november közepén fejeződött be. A hölgy összesen mintegy 1,2 kg horgolócérnát használt el, egy hópehely körülbelül 16 perc alatt készült el, majd következett a keményítés és a névkártyák megírása. Advent első vasárnapjára minden elkészült.

Akinek csak tudom, szeretném karácsony előtt személyesen átadni a hópelyhet, a távolabb élőknek pedig postán juttatjuk el azokat

– fogalmazott Hajnalka, aki „főállásban” is kézműveskedéssel foglalkozik, főként figurákat készít.

Kézműves karácsony
Míves remekek a kézzel festett tárnoki karácsonyfadíszek
Ebben az üzemben az év minden napján karácsony van.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik