Méhotthonok százezreit építik meg Hollandiában

A beporzók számának 1940-es évek óta tartó csökkenését méhszállók, méhlegelők telepítésével sikerült megállítani.
Kapcsolódó cikkek

A közelmúltban több mint 11 ezer ember részvételével tartottak Hollandiában méhösszeírást. Az önkéntesek a felmérés időszakában fél órát töltöttek a kertjükben egy beporzó rovarokat tartalmazó táblázattal a kezükben. Összesen 200 ezer méhet és zengőlegyet sikerült így összeszámolni. Háziméhből mintegy 55 ezret, a piros kőművesméhből 13 ezret míg a földi poszméhből 12 ezer nyolcszázat számoltak össze – írta meg a The Guardian.

Kapcsolódó
316 buszmegállót zöldítettek be a méheknek a hollandiai városban
Utrecht buszmegállói hamarosan napelemeket is kapnak majd.

Vincent Kalkman, a számlálást szervező Naturalis entomológusa elmondta, hogy átlagosan 18-20 méhet és közönséges zengőlegyet jegyeztek fel minden kertben.

Ezek a számok az évek során állandóak maradtak, ami azt jelzi, hogy a városi kertekben a méhpolpulációban nem tapasztalható erőteljes csökkenés.

Az eredmény köszönhető annak a rendszernek, amelyben a hollandok méhszállókat, méhbarát buszállomásokat, méhlegelőket hoztak létre az utóbbi években.

Hollandiában a vadméhek populációja az 1940-es évektől fokozatosan csökken köszönhetően az egyre növekvő mezőgazdasági igényeknek, ahol a termőföldekről kiszorulnak a vadvirágok és a vegyszerhasználat sem kedvez ezeknek a rovaroknak. Ma már Hollandia 360 méhfajának több mint a fele veszélyeztetett.

Kapcsolódó
Minden háztető kizöldülhet egy holland városban
Az alacsonyabb háztetőket elsősorban zölddel ültetik be, a magasabbakra napelemet telepítenek.

Hollandia felismerte, hogy a zöldség és gyümölcstermesztés területén a vadméheknek is döntő szerepe van a beporzásban. Ezért 2018-ban elindította azt a programot, amelynek keretében az ország területén, a városokban, kertekben, utak mellett, és a földeken szálláshelyeket és élelemforrásokat hoznak létre a vadméhek számára.

Az önkormányzatok különféle méhbarát megoldásokat vezettek be, rovarszállókat építettek üreges botokból, bambuszból, faszerkezetekből. A zöldterületekre vadvirágokat ültettek, még buszmegállók tetején is létrehoztak kis réteket őshonos növényekkel.

Utrechtben például 2018 óta 316 méhmegállót telepítettek.

A Deborah Post, egy gyümölcslé márka tulajdonosa pedig elindította a Honey Highway projektet, melynek célja, hogy a holland önkormányzatokkal együttműködve vadvirágokat ültessenek az autópályák, vasutak és vízi utak mentén, így biztosítva a táplálékot és menedéket a méheknek.

Kalkmann elmondta: a holland kormány célja az elkövetkező években új méhotthonok százezreinek építése.

Kapcsolódó
Riasztó mértékben csökken a méhkolóniák száma Európában
Tizenhat százalékkal csökkent a mézelő méhkolóniák száma egy nemzetközi tanulmány szerint.