Dübörög a szedd magad áfonya akció Zalában

Várhatóan augusztus közepéig tart a szüret.
Kapcsolódó cikkek

Magyarország első és egyben Európa egyetlen organikus áfonya kertészete Nagykanizsa közelében, a Zalakaros melletti Galambok község nyugati külterületén található.

Az áfonyást egy Zala megyei őstermelő család műveli, akik évekkel ezelőtt kísérleti jelleggel neveltek fel néhány fekete áfonya fajtát, az ereményeken felbuzdulva pedig bővítették ültetvényüket.

Kapcsolódó
Javítja a memóriát és a szívet is védi az ezerarcú áfonya
Az áfonya igazi szuperbogyó, fogyasztása megszámlálhatatlan előnnyel jár.

Az Áfonya Kert immár évek óta szervez szedd magad akciót, mely egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Idén már június végén megkezdődött a szüret.

Az áfonyaszedés könnyű, mivel a kedvelt gyümölcs nagy fürtökben terem, szemei gyakran olyan nagyok, mint a korai cseresznyéé. Egy kezdő szedő óránként hozzávetőlegesen 4-6 kilogramm kék bogyót tud szüretelni, az ügyesebbek többet is.

Örömmel tájékoztatjuk, hogy az idei év kedvező időjárásának és szorgalmas, kitartó  kezek munkájának köszönhetően idén várható az eddigi legszebb termés az Áfonya Kert történetében. A nálunk termő áfonya szedése könnyű, mivel nagy fürtökben terem

– közölték a kert gazdái.

facebook/áfonya kert

A szedd magad szüretekre érkező vendégeknek minimálisan két kilogramm áfonyát kell szedniük, felső határ viszont nincs.

A szedd magad akció várhatóan augusztus közepéig tart.

Mivel a mindenkori időjárás befolyásolja az érést, a szedd magad pontos időpontjairól Facebook oldalukon tájékoztatják az érdeklődőket.

Kapcsolódó
Így termesszünk áfonyát a kertben vagy az erkélyen
Utánozhatatlan ízű az otthon termesztett áfonya.