Kertünk-Portánk

Már kapható, de drágább lett a szigetvári paradicsom

pixabay/logga wiggler
pixabay/logga wiggler
Kilója 200–300 forinttal kerül többe, mint tavaly ilyenkor.

A sokak által kedvelt szigetvári paradicsom az év kilenc hónapjában kapható, március elejétől egészen november végéig.

Kapcsolódó
Föld nélkül terem a párját ritkító orosházi paradicsom
Miután mindenüket elvették, mindent megnyertek.

Az országosan kedvelt paradicsomot magas színvonalú technológiával, szigorú szabályok mellett termesztik Szigetváron a Szeszico Kft. kertészetében, a fogyasztók pedig alig várják, hogy megjelenjen a piacokon.

A Pécsi Vásárcsarnokban a napokban több pulton megjelent a kedvelt finomság, írta piaci körképében a Bama.

Ha a tavalyihoz hasonlítjuk az árakat, akkor elmondhatjuk, hogy egyes termékeknél jelentősen emelkedtek

– olvasható a tudósításban.

A drágulás elérte a szigetvári paradicsomot is. A lap statisztikája szerint míg tavaly egy kilót 890 és 1290 forint közötti áron adtak, addig most most közel 200–300 forinttal kerül többe.

A szigetvári paradicsomot a térségben található termálvízzel fűtött üvegházakban termesztik, gondozásuk során biológiai növényvédelmet alkalmaznak, ennek köszönhetően kemikáliáktól mentes a termés.

Kapcsolódó
800 fajta paradicsom terem egy husztóti kertben
Ezernyolcszáz tövön nőnek, köztük például madagaszkári, mexikói és brazil fajták is.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik