Korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy a vadon élő növényeket, amelyeket helytelenül gyomnak nevezünk, újra fel kell ölelni és kertjeink, közterületeink részévé kell tenni. Különösen azokat, amelyek a rovarok széles skálájának egyik legfontosabb nedűforrásai. Próbáljuk megváltoztatni a “gyomnövényekhez” és a “gazokhoz” fűződő tévhiteket és legyenek füves területek helyett vadvirágos “rétek”.
Bardóczi Sándor Budapest főtájépítésze szerint soha nem volt ennyire fontos, hogy vadbarát ligeteket hozzunk létre a környezetünkben. A kertünket, közterületeinket méhbarátabbá kell tennünk. A legfontosabb, hogy számoljunk le azzal a kényszerképzettel, hogy a virágdísz minden. Tanuljuk meg a természetes szépet értékelni. Ahol a mezőgazdász vagy a növénynemesítő gyomokat lát, ott az ökológus természetes növénytakarót. A kertünk nem csak a szépsége miatt lehet fontos, hanem a városökológiai jelentősége miatt is.
Az ökológiailag is hasznos méhlegelő elsősorban élőhely, a magasabbra hagyott gyepszint szaporodó és táplálkozó helye.
Hagyjunk élőhelyet a környezetünkben lévő növény és állatvilágnak.
Bardóczi Sándor beszédes fotókkal mutatja be azt, hogy mennyit számít egy gyepes felületnek a hőségben, ha nincs csupaszra levágva.
Mint posztjában írta:
Az egyiken magasabbra van hagyva a gyep, vadvirágok nyílnak, még zöld. Hajnali harmatcsapda, párologtató felület = természetes légkondi. A másikon tövig nyírva a gyep, teljesen kiszáradva a növényzet és a talaj. Az utóbbiról gondolják sokan: így van rend
Egy korábbi bejegyzésében a főtájépítész már írt a méhlegelők jelentőségéről, kialakításáról, gondozásáról. Az ebben tanácsoltak szerint évi kettő, maximum három kaszálással lehet stabil méhlegelővé varázsolni a kertet vagy akár közterületet, néhány év alatt.
Íme a poszt és a sokatmondó képek.
