Így hozd ki a kamrádból a legtöbbet

Ne "instakompatibilis", hanem használható legyen a kamrád!
Kapcsolódó cikkek

Régen a házak alapvető része volt a kamra. Ennek az volt az oka, hogy az élelmiszerek beszerzésénél nem a boltokra támaszkodtak, hanem amikor beérett a termés, akkor azt összegyűjtötték és muszáj volt valahol eltárolni, méghozzá úgy, hogy hosszú ideig ne is romoljon meg.

Kapcsolódó
Így tároljuk a gyümölcsöt és a diót télen
Tárolni csak ütődés-, nyomódás,- sérülés- és féregmentes, tökéletesen ép, egészséges gyümölcsöt lehet.

Az újonnan épült lakásoknál többek között ezt a helyiséget spórolják le a tervezők legelőször, hiszen nem adható el olyan áron, mintha hozzácsapnának még pár négyzetmétert és plusz egy szoba szerepelne a tulajdoni lapon. És mivel minden négyzetméter most már nagyjából milliós összegbe kerül, könnyebben kötünk lakásvásárlóként is kompromisszumot, hogy majd valahogy megoldjuk az ételtárolást máshogy.

És tulajdonképpen meg is oldhatjuk; ha nem egy tanyán lakunk, akkor jó eséllyel van a közelünkben bevásárlási lehetőség és akár naponta beszerezhetjük kisebb tételekben a szükséges élelmiszereket.

Ettől függetlenül azért mindenkinek összegyűlik egy élelmiszer alapkészlet, aminek a nagysága sok mindentől függhet:

Alapvetés, hogy a helyből sosincs elég. Így pedig nehéz egy jó, funkcionáló, átlátható, rendezett kamrát fenntartani. Mit lehet tenni?

Unsplash

Így rendszerezd a kamrádat!

A kamra, spejz sokszor nem csak az élelmiszerek, hanem nagyobb edények, konyhai gépek, esetleg takarítóeszközök, ritkán használt dolgok, hűtő tárolóhelye. Alapterülete pedig gyakran nem éri el az egy négyzetmétert sem. Hogyan zsúfoljunk be mindent úgy, hogy ne legyen zsúfolt hatású? Hogy tároljunk mindent úgy, hogy az ne akarjon ránkömleni az ajtó kinyitásával?

Unsplash

Ilyen az ideális kamra

Ha olyan helyzetben vagyunk, hogy mi magunk tervez(tet)hetjük meg a házunkat, akkor ezeket a szempontokat érdemes figyelembe venni a kamránál.