Ezt kell tenni a megnyúlt korallvirággal

Megmenthetjük, szaporíthatjuk.

A korallvirágokat megvéve még csinos kis bokrosak, azonban gyakran előfordul, hogy otthon viszonylag hamar megnyúlnak. Mit lehet ilyenkor tenni? Az Agrofórum oldalán Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos foglalta össze az ezzel kapcsolatos tudnivalókat.

Korallnövénynek a köznyelven általában a Kalanchoe blossfeldiana-t szokás így nevezni, azonban több növényfaj is ebbe a családba tartozik. Viszonylag igénytelen, kevés gondozást igénylő növény. Világos, mérsékelten meleg helyen, 20 fok körüli hőmérsékleten szeret leginkább lenni. Télen valamivel hűvösebbel is beéri, de ekkor se süllyedjen a hőfok 12 fok alá. A túlöntözésre érzékeny, a pozsgás leveleiben tárolja a nedvességet, így ritkán kell öntözni. Párásítást nem igényel. Tavasztól őszig meghálálja a kéthetentenkénti tápoldatozást.

A korallvirág akkor nyúlik meg, ha sötét helyre kerül, ekkor igyekszik a fény irányába haladni. Ilyenkor alaposan megmetszhetjük, majd pedig próbáljunk megfelelőbb körülményeket biztosítani a növény számára.

Ha a növény elvirágzott, akkor is érdemes megmetszeni, hogy fenntartsuk a szép formáját, illetve elősegítsük a következő virágzását. Virágzás közben is ajánlott az elszáradt virágokat folyamatosan leszedni, majd a végén a virágzati szárakat is kimetszeni.

Ha a hajtások 1/3 részét eltávolítjuk, akkor azzal elősegítjük a növény bokrosodását. Ha ezeket 5-10 centiméteresre vágva a talajba dugdossuk, akkor szaporíthatjuk is a korallvirágunkat.

Az elhalt és sérült leveleket mindenképp távolítsuk el, valamint a betegség tüneteit mutatókat is.

Kapcsolódó
Ezért sárgulnak be télen a szobanövények levelei
Többféle oka lehet, tehetünk is ellene.