Kertünk-Portánk

Így élnek tovább jövőre az elvirágozott hagymások

Unsplash
Unsplash
Minimális törődéssel újra csodálhatjuk őket.

Igazi tavaszi hangulatot vihetünk az otthonunkba, ha veszünk néhány hagymás virágot, jácintot, krókuszt vagy nárciszt. Sajnos, nem túl hosszú ideig díszítik a szobánkat, hamar elvirágoznak. Mit tehetünk ezután velük? Erre a kérdésre ad választ az Agroinform cikke.

Semmiképpen ne dobjuk ki a növényeket, hiszen jövőre újra virágozhatnak, ha megfelelően kezeljük őket.

Ha elszárad a virág, várjuk ki, hogy a levelei is elszáradjanak, majd szedjük ki a földből a hagymákat és tisztogassuk meg. Ezután hűvös, száraz, sötét helyen tároljuk kartondobozban vagy ládában. Következő ősszel ismét a földbe kerülhetnek, tavasszal pedig várhatjuk a virágzást.

Ha nem akarjuk a földből kiszedni, akkor akár ott is maradhatnak a hagymák, de tavasszal nem szabad elfeledkezni az öntözésükről.

Ha van kertünk, akkor oda is ki lehet ültetni őket, ezzel viszont őszig – szeptember-októberig – várni kell, ilyenkor még jó az idő, de a földben levő kártevők már nem annyira aktívak.

Ezeket a tavaszi hagymás virágokat napos helyre ültessük, árnyékot adó cserjék és fák mellett érzik igazán jól magukat.

Kapcsolódó
Nagypénteken nyit a Tisza-tó csodakertje
A kertészetben 155 ezer tulipán nyílik majd, és húsvét hétvégéjén kezdődik a szüreti szezon.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik