Díszfűből font hajkölteményt a vásárhelyi mesterfodrász

Pár perc alatt megszületett a szépség.

A tekintélyes méretű dísznövények olykor nem kevés fejtörést okoznak a gazdának, de van, aki nem esik kétségbe, ha metszés nélkül kell “megregulázni” kedvencét. A díszfüvek egy különös példányára bukkantunk a közelmúltban Hódmezővásárhelyen, Péter Zsanett, kreatív kertbarát látványosan “kidekorálta” növényét.

Lehet, hogy kapok érte hideget – meleget, de nekem tetszik, és nem lóg rá a járdára

– fűzte hozzá Zsanett a megosztásához, és egy fotót is közölt a megoldásról.

Megkeresésünkre a kreatív hölgy elmondta, a cél az volt, hogy a járdára lógó növényt kissé összébb fogja, mivel a díszfű túlságosan terebélyesre nőtt. Bár első alkalommal próbálkozott növény befonásával, Zsanettől nem áll távol ez a módszer.

Számos fonàst készítettem az elmúlt 24 évben – igaz, hogy hajon – , mivel mesterfodrászként dolgozom. A fonást ugyanazzal a technikával készítettem, ahogyan egy frizurát is fonok – számos változata elkészíthető növényen is. Arra ügyeltem, hogy a pampafűn lévő fonat laza legyen, így a növény belseje szellőzni tud nagyobb esőzések után is, ugyanakkor ad egy tartást a növénynek, a cél erdetileg ez volt

– mesélte a fodrász a Sokszínű vidéknek.

Megtudtuk azt is, hogy a növényen alkalmazott technika egy egyszerű, kifordított fonás, melynek elkészítése számára nem okozott gondot – nagyjából 5 percet alatt kicsinosította a díszfüvet. Nagy tetszést aratott alkotásával, rövid idő alatt sokan érdeklődtek nála, hogyan készült a káprázatos dísz.

A mesterfodrász elárulta, a jövőben elképzelhető, hogy készít egy videós összeállítást különféle fonási technikákról.

A kreatív alkotó addig is azt tanácsolja, hogy aki hasonló fonást szeretne készíteni, az húzzon hosszú ujjú ruhát, mert a növény éles levelei sérülést okozhatnak.

Kapcsolódó
Utcadísz lett a fonott óriásfű Szilágysámsonban
Fonott díszfűvel dobta fel az utcaképet.