Remeteszőlősön magasodik az év közönségdíjas háza

Hamarosan kezdődik a középület kategória közönségszavazása is.

Az Év háza pályázat az egyik legismertebb szakmai díj, melyet másfél évtizede ítélnek oda az adott esztendő legjobbjainak családi ház és középület főkategóriákban.

Az idei pályázatra a 2021. január 1-je után készült épületek tervezői jelentkezhettek.

A zsűri a két abszolút fődíj mellett szakmai és támogatói különdíjakat is kioszt, de a szervezők idén is megkérdezik a nagyközönség véleményét mindkét kategóriában a közösségi oldalon indított szavazáson.

Az elmúlt évek közönségszavazásán jól látható volt, hogy a nagyközönség véleménye eltért a zsűriétől, hiszen a nem szakmabeliek mást látnak egy-egy épületben, mint amit a szakmai grémium keres, vagy egy épület kapcsán fontosnak ítél meg.

A családi ház kategóriában a szavazás június 30-tól július 7-ig tartott. A közönség 24 családi házra adhatta le a voksát, közülük került ki a győztes.

A szavazatok alapján 2023-ban az év háza közönségdíjasa a családi ház kategóriában egy Remeteszőlősön magasodó gyönyörű épület lett. Építész Tőrös Csaba, a tervező munkatársa Oláh Gábor volt.

facebook/az év háza pályázat

középület kategóriában július 12. (kedd) 11:00 és július 19.(kedd) 10.00 között mondhatják el véleményüket szavazatukkal a pályázat közösségi oldalán az érdeklődők. Ebben a kategóriában 32 épületre lehet majd voksolni.

Kapcsolódó
Svábhegyi villa az év családi háza 2022-ben
A munka gondos alapossággal és a környezet, illetve a megrendelő iránti érzékenységgel készült.