Kertünk-Portánk

30-40 perc után elalszik az ember a kaposvári család hangkórházában

Getty Images
Getty Images

Kaposvár határában, egy zötyögős mellékút szélén álmodta meg Várkonyi Zsolt családja a speciális hangkórházát. A férfi hat éve méhészkedik, hogy továbbvigye édesapjával a nagyapjától örökölt tevékenységet. A méhészkedéshez kapcsolódó méhesházat négy éve állította fel egy barátjával közösen, írja a sonline.hu.

Zsolt a lapnak elmondta, a méheket egy kaptárlevegős faházban helyezték el. Nyolc méhcsalád termeli a ház belső levegőjét. Így aki bemegy, egy propoliszgőzös, mézes, virágporos levegőből szippanthat, ami különböző betegségek gyógyítását segíti .

Asztmatikus, szív- és érrendszeri betegségeket, valamint cukorbetegséggel kapcsolatos állapotokon javít. Az a hang, amelyet a szárnyuk rezgetésével adnak, különleges biorezonanciát kelt, ami 150 és 400 hertz között van. Ez hozzájárul az emberi test gyógyulásához. Segít az alvásproblémákon, a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek is előnyös, és a hiperaktív gyerekek megnyugtatását is segíti. Alkalmas a stresszoldásra

– sorolta.

Az épületen kívül egy kívül elkerített területen kapott otthont a nyolc méhcsalád. A kaptárak teteje teljesen nyitott, amely egy légtérben van a házéval. Csúcs­időben 800 ezer és 1 millió méhecske dolgozik a kaptárakban, ugyanúgy gyűjtik a mézet, ugyanúgy élnek, mint más méhecske, ám nagyobb energiát kell belefektetniük, hogy átforgassák a levegőt a kaptárban, mivel a házzal közös tér megnöveli azt.

Maga a biorezonancia úgy hat az emberre, hogy utána elalszik. Úgy 30-40 perc után képes az ember elaludni, ám utána nagyon kipihenten ébred. Az alvásproblémákkal küszködőknek egy itt alvás nagyon sok mindennel felér

– mutatta be a fából készült 12 négyzetméteres házikót.

Zsolt elmagyarázta, a gyógyulás érdekében az a legbiztosabb, ha a méhek rezonanciáját csendben hallgatjuk. Egyelőre a család és a baráti körük élvezheti a méhesház előnyeit. A gyerekei között is volt, amelyiknek antibiotikumot kellett volna szednie, ám a kaptárlevegőnek köszönhetően gyulladáscsökkentő hatása volt, nem kellett az antibiotikum. Hangszálgyulladásra is elegendő volt két-három kezelés – sorolta tapasztalatait a méhesházról, amely télen nem működik, mert a méhek aktív időszakában tudják használni a kaptárlevegőt március közepétől szeptember végéig.

Magyarországon a méhesház terjed a kaptárlevegőt alkalmazó apiterápiás módszerek közül, erről alábbi cikkünkben írtunk bővebben.

Kapcsolódó
Apiterápiával segítenek a fájdalommentes gyógyulásban
Magyarországon a méhesház terjed a kaptárlevegőt alkalmazó apiterápiás módszerek közül.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik