Budapesti és badacsonyörsi épület nyerte az év háza díjat

A két abszolút fődíj mellett két szakmai és további négy különdíjat is kiosztottak.

Az Év háza pályázat az egyik legismertebb szakmai díj, melyet a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai védnökségével másfél évtizede ítélnek oda az adott esztendő legjobbjainak családi ház és középület főkategóriákban.

Az idei pályázatra a 2021. január 1-je után készült épületek tervezői jelentkezhettek.

A nevezések lezárultával első lépésben a szervezők idén is megkérdezték a nagyközönség véleményét mindkét kategóriában a közösségi oldalon indított szavazáson, így kiválasztva a közönségdíjasokat. Mint azt a Sokszínű vidék megírta, 2023-ban családi ház  kategóriában egy Remeteszőlősön magasodó épület, míg középület kategóriában a zalaegerszegi Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpont lett az Év háza közönségdíjasa.

Az idei Év háza pályázat – melyen 24 családi ház és 32 középület vett részt – eredményhirdetésére és díjátadó ünnepségére szeptember 29-én este a Symbol Budapest rendezvényhelyszínen kerül sor, ahol a zsűri a két abszolút fődíj mellett két szakmai és további négy különdíjat osztott ki, illetve köszöntötték a már korábban megismert közönségdíjasokat is.

A díjazottak

Támogatói különdíj

Júlia Családi ház – Diósdliget

Családi ház – Balatonalmádi

A47 társasház – Budapest, Andrássy út

Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Visegrád

Szakmai különdíj

Ház a kőtömbön – Dereszla Bisztró – Bodrogkeresztúr

Új vásárcsarnok – Pécs

Társasház főtámogatói különdíj

Grand’Or társasház – Budapest, Nagy Diófa utca

Az év háza a középület kategóriában

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar új épülete – Budapest

Az év háza családi ház kategóriában

Nyaraló – Badacsonyörs

Kapcsolódó
Helyreállt a világ rendje a 200 éves csopaki kúriában
A teljes pusztulás szélére sodródott épület tető nélkül árválkodott.