Mózes Csaba párjával Tápiószentmártonban él, jelenleg raktárosként dolgozik, és lassan 20 éve, hogy kertészkedik. Csaba végzettségei között ott szerepel a kertész és növényvédelmi technikus szakma, így nem meglepő, miért szereti annyira a növényvilágban gazdag kerteket, udvarokat.
Nulláról kellett kezdeni
Csaba 2015-ben vásárolta meg az 1900 négyzetméter területen elterülő portát Tápiószentmártonban. Az egész telek borzasztó elhanyagolt állapotban leledzett, szó szerint a földdel kellett egyenlővé tenni a terepet egy „dózerrel”, mielőtt hozzáfoghattak álmuk, egy saját varázskert kialakításához.
Összesen 1200 négyzetmétert parkosítottunk, még 2016-ban kezdtünk hozzá a párommal a kertépítéshez. A parkosítással egy időben jobban megismerkedtem a bambusszal, és úgy gondoltam, kialakítom a kis bambusz ligetemet
– mesélt a kezdetekről Csaba a Sokszínű vidéknek.
Mózes Csaba tápiószentmártoni bambusz ligete egyelőre még csak 50 négyzetméteres, de megkezdte a bővítését, hiszen a cél még 50 négyzetméternyi terület beültetése újabb, különleges fajtákkal.
A kulcs a gyökércsapda
A bambusz szóról a hobbikertészek nagyobb részének a kiirthatatlanul terjeszkedő, buja növényzet ugrik be, pedig Csaba szerint nem ilyen egyértelmű a dolog. Igaz, egy bambuszos kert kialakításnál nagy odafigyelés kell az úgynevezett gyökércsapdázásra, mivel vannak olyan nemzetségek, amelyek igencsak erős tarackokkal terjednek a föld alatt.
Ilyen „tarackosak” a Phyllostahys fajták, melyeknek a rizóma rendszerét Mózes Csaba szerint megfelelően kell elhatárolni.
Ezek a tövek valóban látványosan elszaporodhatnak, illetve a szomszédokkal ápolt jó viszonyt is „felrúgják”, mivel több 10 méterre is terjeszkedhet a rizóma hálózatuk a felszín alatt. A teljes képhez hozzátartozik, hogy akadnak szerényebb fajok, amilyenek például a Fargesia nemzetség tagjai, ezek a növények tőben terjednek, nem tarackolva
– magyarázta a növényvédelmi technikus.
Sokszínű bambuszliget
A gyakori hiedelmekkel szemben a tápiószentmártoni bambuszrajongó úgy véli, bármelyik növény kiirtható. Csaba szerint sok téves információ kering a laikusok között, az emberek nagy része ezért ódzkodik a kertjébe ültetni egy-egy egzotikus növényt. Jelenleg több mint 10 fajta bambusz hajladozik a ligetben, a raktáros célja, hogy tovább bővítse a fajtagyűjteményt újabb szebbnél szebb növényekkel. Ezért is döntött Mózes Csaba a bambuszliget további bővítése mellett.
A bambuszokat gyökércsapdába ültettem, ami nálam azt jelenti, hogy 80 centiméter mélységbe 2 milliméter vastagságú medencefóliát ástam le, emellett a talaj felett 20 centiméteres fóliadarabot hagytam. A szegélyt 10 centis pincefalazó blokkal oldottam meg
– árult el műhelytitkokat a kertész.
Valóságos fajtabemutató a szentmártoni bambuszliget, számos távol-keleti növény kapott helyet a hangulatos kertrészletben.
Phyllostahys Nigra, Phyllostahys Viridis, Phyllostahys Vivax, Phyllostahys Spectabilis, Phyllostahys Piccobello, Phyllostahys Iridescens, Phyllostahys Violescens, Semiarundinaria fastuosa, Fastuosa Red Fall, Fargesia jiuzhaigou1 is megtalálható Csaba portáján. A kertész technikus a napokban beszerezett egy újabb fajtát, a Phyllostahys Pubescens vagy közismert nevén MOSO bambuszt, ami ugyancsak megszokta a magyarországi klímát.
A kert maga az élet
Mózes Csaba kertjében természetesen a bambuszokon kívül számos szépséges növény megtalálható, közel 100 fajtát nevel.
A kedvencei a Dragunculus (sárkányvirág) és a Júdásfa. A sárkányvirág egy varázslatos gumós növény, amely a trópusi esőerdőben ember nagyságú virágokat növeszt. A júdásfát pedig az teszi a fiatalember számára különlegessé, hogy virágait a több éves fás részein hozza.
A raktáros-kertész nem szereti a manapság széles körben elterjedt megoldásokat, a térkővel burkolt nagy felületekkel és a gömb alakúra nyírt tujákkal szemben számára egészen mást jelent a természetes környezet és a kertkultúra.
Úgy gondolom, egy kevés idő ráfordításával is valóban élettel teli kertet lehet kialakítani. Célom, hogy egy igazi kis sétáló ligetünk legyen, ahol nem kell keresni az életet, mert a kertünk lesz maga az Élet.
A cikk fotóit Mózes Csaba készítette.