Kiderült, melyik hazánk legolcsóbb és legdrágább utcája

Százszoros a különbség a két utca ingatlanárai között.

Az eladott lakóingatlanok négyzetméterára alapján Magyarország legdrágább és legolcsóbb utcája között több mint százszoros különbség van. A legdrágább lakóingatlanokat tavaly Budapesten a Költő utcában adták el, közel 2,5 milliós átlagos négyzetméteráron, a legolcsóbbakat pedig Mezőhegyes külterületén, négyzetméterenként 21-23 ezer forintért.

Hét évvel ezelőtt a legmagasabb négyzetméterár a tavalyi áraknak kevesebb, mint a fele, 1,2 millió forint volt, a legalacsonyabb négyzetméterár viszont nem változott – közölte az Ingatlannet.hu elemzése alapján az Üzletem.hu.

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette annak a húsz-húsz utcának a nevét is, amelyekben a legmagasabb, illetve a legalacsonyabb áron keltek el lakások vagy házak (azokat az utcákat figyelembe véve, ahol legalább három ingatlaneladás történt az évben). Eszerint a négyzetméterárak 21 ezer forinttól 2 millió 489 ezer forintig terjedtek.

Legdrágábban a Budapest XII. kerületében levő Költő utcában lehetett ingatlanhoz jutni, átlagosan 2,489 millió forintért négyzetméterenként. A hét évvel korábbi árakhoz képest itt ötszörös drágulás tapasztalható, akkor még 514 ezer forint volt itt a fajlagos ár. Hét éve még nem is volt ez az utca a húsz legdrágább között, 2015-ben a Gellérthegyen levő Orom utcai ingatlanokért kellett a legtöbbet fizetni.

A második legdrágább utca már vidéken van, a balatonfüredi Honvéd utca a tó és a kikötő közelében található, emiatt 2,344 millió forint átlagos négyzetméteráron keltek el ott ingatlanok 2022-ben. Utána a fővárosi Vécsey utca következik, mely a belvárosban a Szabadság tér és a Vértanúk tere között fekszik. A húsz legdrágább utca közé három vidéki került, a balatonfüredi mellett két siófoki is, a Deák Ferenc sétány és a Vitorlás utca.

Tavaly a Békés vármegyei Mezőhegyes külterületén (az 57-es, az Ómezőhegyes és a Komlósfecskéspuszta majorokban) cseréltek gazdát a legalacsonyabb négyzetméteráron ingatlanok, 23 ezer, illetve 21 ezer forintért. A borsodi Rudabánya Árpád utcájában kicsit többet, 27 ezer forintot adtak négyzetméterenként az ingatlanokért. 2015-ben még a putnoki Rákóczi utcában és az esztergomi Hősök terén volt a legalacsonyabb a fajlagos ár, 23 és 24 ezer forinttal.

A KSH országos lakáspiaci árindexe 2015 és 2022 között 254 százalékot emelkedett, ami azt jelenti, hogy ez idő alatt a lakóingatlanok a két és félszeresükre drágultak, de vannak olyan helyek is, ahol ennél is jobban drágultak az ingatlanok.

Kapcsolódó
400 millió forintot is elkérhetnek egy vízparti házért a Balatonnál
Az ország legdrágább és legolcsóbb ingatlanjai közül is válogathat, aki Somogyban szeretne házhoz jutni.