Kertünk-Portánk

Közel négymillió forintra büntettek valakit a parlagfű miatt

MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Jelentősen emelkedett a parlagfű miatt kiszabott növényvédelmi bírságok száma és összege is 2023-ban a korábbi évekhez képest. Különösen a belterületeken, ahol összesen 94 esetben szabtak ki büntetést – közölte a Pénzcentrum kérdésére a Nébih.

Belterületen a bírságok összege több mint négymillió forint, egész pontosan 4 122 000 forint volt, és a legmagasabb, egy összegben kiszabott büntetés 750 ezer forint volt annak a szabálysértőnek, aki nem gondoskodott a parlagfűirtásról a tulajdonában álló területen.

A külterületeket érintően tavaly 1845 bírsághatározat született, összesen 2685 hektárnyi területet érintően. Ezek esetében a kiszabott összes büntetés 94 752 000 forint volt 2023-ban. Az elmúlt parlagfűszezonban a legnagyobb, kormányhivatalok által parlagfű miatt kirótt egyedi büntetés 3 750 000 forint volt.

A parlagfű, amely nem számít őshonos fajnak Magyarországon, az 1940-es évek közepétől kezdett el gyorsan elterjedni, főként a gabonafélék szállítási útvonalain. Mára az ország minden részén jelen van, legyen szó mezőgazdasági vagy műveltetlen területekről, illetve elhagyatott földekről, gondozatlan kertekről. Az allergiások száma is növekedett a parlagfű terjedésével együtt, így ma már százezrek szenvednek a növény pollenje okozta tünetektől.

A Nébih szerint tömeges virágzásra idén is augusztusban számíthatunk, de kiemelték:

a földhasználóknak nem szabad késlekedniük a védekezéssel, még a virágbimbók kialakulása előtt kötelesek védekezni a parlagfű ellen, melyet jellemzően júniusban el kell kezdeniük.

Ha valaki nem tesz eleget a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének, növényvédelmi bírságot szabnak ki rá, amelynek összege a fertőzött terület nagyságától és a parlagfűvel való borítottság mértékétől függően 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet.

Kapcsolódó
Ez a bogár a parlagfű nagy ellensége
A parlagfű olajosbogár ígéretesnek tűnik a növény elleni biológiai védekezésben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik