Kertünk-Portánk

Mi a baja a leandernek, ha sárgulnak a levelei?

Getty Images
Getty Images

A leander leveleinek sárgulását gyakran okozhatják kártevők és kórozók, de mi a helyzet akkor, ha kizártuk ezeknek a jelenlétét a növényen, de az láthatóan nem érzi jól magát?

Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos az agroforum.hu-n azt írja, a kiváltó okok abiotikus tényezőkre is visszavezethetők.Az egyik ilyen tényező lehet a nem megfelelő vízellátás, vagyis a túlöntözés és a túl kevés víz egyaránt. Az egyenetlen vízellátás gyakori problémaként jelentkezik a leander nevelése folyamán, mely az idősebb leveleinek sárgulásában mutatkozik meg.

A szakember szerint a túlöntözés általában esősebb időszakokban következhet be, ilyenkor ugyanis a növény gyökerei nem kapnak elegendő levegőt, ha a felesleges csapadék a növény környezetéből nem tud távozni. Ajánlatos nemcsak lyukakkal ellátott edénybe ültetni a leandert, de ilyenkor akár az alátétet is levenni, így biztosítva a felesleges víz elfolyását.

Hozzáteszi, a vízpótlást pedig meleg nyári napokon akár kétszer is érdemes elvégezni, hiszen a növény gyökerei és a közege is képes nagyon hamar felmelegedni és kiszáradni a forróságtól.

A vízigény viszont nemcsak a hőmérséklet alakulásától függ, hanem a növény mérete is befolyásolja azt, így a nagyobb növényeknek akár több liter (3-5 liter) vízre is szükségük lehet naponta, egyenletesen elosztva

– hívta fel rá a figyelmet Dr. Csorba Virág.

A levélsárgulás tápanyag, vagy tápanyagok hiányára is utalhat, melyek pótlásáról nemcsak a sárgulás megszüntetése miatt, hanem a növény szép növekedése és virágzása érdekében is érdemes gondoskodnunk.

Ajánlatos tehát a növényt megfelelő mennyiségű vízzel ellátni, emellett a tápanyagok utánpótlására is ügyelni, így próbálva meg a növények levélsárgulásának továbbterjedését megszüntetni, zárta gondolatait.

Kapcsolódó
Így szaporítható a leander könnyedén
3 módszerrel is növekedhet a növényállományunk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik